Az Inter megköszönte Gasperini munkáját

Vágólapra másolva!
2011.09.21. 12:59
null
Gasperini dicstelenül távozik az Intertől (Fotó: Action Images)
Az Internazionale labdarúgócsapata hivatalos honlapján rövid közleményben köszönte meg Gian Piero Gasperini munkáját – ez egyben azt is jelenti, hogy a vezetőedző belebukott a pocsék évkezdetbe. Az Inter még nem nyert tétmérkőzést a 2011–2012-es szezonban.

Az Inter délelőtti edzését már Giuseppe Baresi és Daniele Bernazzini vezette. Gasperini alatt már a hétközi forduló előtt is ingott a kispad, de a Novara elleni vereséggel a jelek szerint betelt a pohár a vezetőségnél.

AZ INTER IDEI TÉTMECCSEI
Olasz Szuperkupa, Peking: Milan–Inter 2–1
Serie A: Palermo–Inter 4–3
Bajnokok Ligája: Inter–Trabzonspor 0–1
Serie A: Inter–Roma 0–0
Serie A: Novara–Inter 3–1

Massimo Moratti tegnap este úgy nyilatkozott, alszik még egyet a döntésre, de ma délelőtt már arról beszélt, nem hiszi, hogy Gasperini folytathatja munkáját.

„Nem hiszem, hogy Gasperini marad az edző. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, hosszú nap lesz, meglátjuk, mi történik. Egyelőre nem tudom, kivel pótolnánk az edzőt, ezen még el sem gondolkoztam" – idézte Morattit az Inter honlapja délelőtt, majd nem sokkal később már hivatalos közleményben köszönték meg a szakember munkáját.

„Rossz döntés volt Gasperini szerződtetése, karizmatikus, a játékosokat jól ismerő trénerre van most szükség. Egyetlen megfelelő jelöltet látok, Walter Zengát" – mondta a tuttomercatowebnek az Inter csatárlegendája, az 1982-es világbajnok Alessandro Altobelli az edzőkérdésről.

NÉHÁNY KORAI ELBOCSÁTÁS
Nem Gasperini az első, akitől az idény ilyen korai szakaszában elköszönnek, számos hasonló eset történt az elmúlt évtizedben is. Ezek közül emeltünk ki néhányat, amelynél az elbocsátást a rossz eredmények idézték elő.
Dino Zoff
Lazio, 2001
5 mérk.
Rudi Völler
Roma, 2004
3
José Antonio Camacho
Real Madrid, 2004
6
Jacques Santini Tottenham, 2004 13

Gasperini minden idők második leghamarabb elküldött Inter-edzője Corrado Verdelli (neki csak egy meccs jutott) után a maga öt tétmérkőzésével. Egyben ő Verdelli mellett a második tréner a milánói fekete-kékeknél, aki nyeretlenül távozik a klubtól. Az előző idényben a szezont kezdő Rafa Beníteznek 25, Leonardónak 21 tétmérkőzés jutott az Internél.

Természetesen már megkezdődött a találgatás arról, hogy ki váltja a távozó szakembert. Az első számú jelöltként egyöntetűen Claudio Ranierit emlegetik, a Napoli, a Fiorentina, a Valencia, a Chelsea, a Parma és a Juventus korábbi edzője legutóbb a Romát irányította. Előkerült még a legutóbb a Palermót irányító Delio Rossi és az Internél dolgozó Luis Figo neve is, de Ranieri a fő esélyes.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Chivut nevezték ki az Inter új vezetőedzőjének – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 16:32

Távozott Balogh Botondéktól az Interhez tartó vezetőedző

Olasz labdarúgás
2025.06.09. 12:56

Az Atalanta horvát szakemberrel pótolja Gasperinit – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 18:50

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16
Ezek is érdekelhetik