Inter: Tévez olyan sokat keres, amennyi kizárja a szerződtetését

Vágólapra másolva!
2011.06.22. 16:39
Marco Branca, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale sportigazgatója kijelentette: a fekete-kékekkel hírbe hozott Carlos Tévez túl drága ahhoz, hogy az Inter szerződtesse a nyáron.

„Tévez nagyszerű futballista, kiváló jellem, de nem (lesz a játékosunk). A keresete kizárja, hogy jöjjön. A piac megőrült, ilyen körülmények között igen nehéz versenyben maradni" – mondta a BBC-nek Branca, hangsúlyozva: az Inter meg akar felelni az UEFA által a 2012–13-as idénytől érvénybe léptetett, úgynevezett „pénzügyi fair play" előírásoknak, ezért is kell megfontolnia, milyen ügyleteket köt.

„Nekünk nincsenek olyan merchandise bevételeink, mint az angol kluboknak, úgyhogy inkább fiatal tehetségekre vadászunk, akiknek a játékát tovább tudjuk tökéletesíteni" – folytatta Branca, aki az Udinese támadója, Alexis Sánchez esetét hozta fel példaként.

„Szerettük volna szerződtetni, de a Manchester City felverte az árát huszonnyolc millió euróra plusz tízmilliónyi bónuszra, ami kilőtt minket a versenyből. Ennyi pénzt nem sok klub tud kifizetni, a Barcelona igen" – mondta a sportigazgató.

Hasonló okkal magyarázta, hogy a Portótól elköszönő új mágus, André Villas-Boas végül nem az Inter, hanem a Chelsea szakvezetője lett.

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Nem fért kétség az Inter győzelméhez, a kék-feketék újra vezetik a Serie A-t

Olasz labdarúgás
2026.01.04. 22:53

Összeveszett Inzaghival, az olasz tréner előző klubjánál köthet ki Joao Cancelo – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 11:52
Ezek is érdekelhetik