Inter: Leonardo már nem néz a tabella tetejére, cél a dobogó

2011.04.17. 00:37
A szombat este Parmában elszenvedett 2–0-s vereség után Leonardo, az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik helyén álló Internazionale vezetőedzője lemondani látszik a bajnoki cím megvédéséről.

„Jobb, ha nem a táblázatot tanulmányozzuk, hanem inkább a formánk visszanyerésére összpontosítunk, hiszen még közel sem lehetünk biztosak abban, hogy az első háromban végzünk" – mondta a mérkőzés után az Inter edzője, akit arról is faggattak, miért nem nevezte Maicont és Thiago Mottát, illetve miért csak csereként küldte pályára Wesley Sneijdert.

„Nincs sok értelme a döntésem helyességén vitatkozni, hiszen én vagyok az egyetlen, aki egész héten látom a játékosokat, és csak én lehetek tisztában minden részlettel, így az erőnléti tesztek eredményeivel, a formájukkal. A döntésemet sok minden befolyásolja" – hárította el a számonkérést Leonardo, aki a következő napok programját így foglalta össze:

„Le kell higgadnunk, le kell ráznunk magunkról a tompaságot, és meg kell próbálnunk olyan magasra kapaszkodni a tabellán, amennyire csak lehetséges, és rendesen felkészülni az Olasz Kupára."

A harmadik helyezett Inter pillanatnyilag nyolcpontos hátrányban van az éllovas Milanhoz képest. Az Olasz Kupa elődöntőjében a Roma vár a fekete-kékekre, az első mérkőzést kedden rendezik meg a fővárosban.

Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
2026.07.21. 15:07

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

A volt ferencvárosi csatár szerint Brazília is esélyes a vb megnyerésére

Foci vb 2026
2026.06.13. 11:40