Delneri megtartását a szezon végén dönti el a Juve vezetősége

2011.04.19. 16:28
null
Delneri torinói regnálása könnyen lehet, hogy csak az idény végéig tart (Fotó: Reuters)
Raportra megy a szezon végén Luigi Delneri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője. A Juve-főnökség meghallgatja a tréner beszámolóját a sikertelen 2010–2011-es szezonról, és ezt követően dönt arról, vele kívánja-e folytatni a munkát.

Könnyen elképzelhető, hogy a 2011–2012-es idényben már ismét új edző ül a Juventus kispadján: az elégedetlen vezetők május végén hallgatják meg Luigi Delneri beszámolóját, és könnyen lehet, hogy a beszámoló egyben kiszámoló is lesz – természetesen a tréner számára.

A Juve gyakorlatilag semmit sem lépett előre a kifejezetten rosszul sikerült 2009–2010-es évadhoz képest: jelenleg a 7. helyen áll a Serie A-ban, az El-szereplésért még legalább egy helyet előre kell lépni, és a kupából is kiesett.

„A klubvezetés a döntéseit az edző szezon során mutatott munkája alapján fogja meghozni. Kétéves szerződést kötöttünk Delnerivel, és beszélni fogunk vele, mert vannak megvitatandó problémák. Átgondoljuk a témát, aztán döntünk a kérdésben" – mondta a Sky Italiának Giuseppe Marotta.

Az erősítési és átigazolási tervekről a sportigazgató elmondta: Alessandro Del Pieróval hamarosan új, egyéves megállapodást írnak alá, Gianluigi Buffont mindenképpen meg kívánják tartani, valamint végleg szerződtetnék a Liverpooltól Alberto Aquilanit. Marotta elismerte: a Juventus Carlos Tévezt szeretné megszerezni a nyáron, de a tárgyalássorozat „nem lesz könnyű" a torinóiak számára.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04