Allegri: Így is vezetünk, nem kell aggódni

Vágólapra másolva!
2010.12.19. 12:36
null
Allegri szerint az első félidőben betalálhattak volna (Fotó: Action Images)
Az AS Roma Marco Borriello góljával megverte az AC Milant a Serie A tegnap esti rangadóján, de a piros-feketék vezetőedzője, Massimiliano Allegri nem aggódik a vereség miatt, mivel így is a tabella élén marad a csapata. Claudio Ranieri szerint Adriano jól játszott, és még fontosabb tagja lesz a fővárosi klubnak.

Az AC Milant irányító Massimiliano Allegri szerint együttese az első félidőben jobban futballozott, mint a tegnap esti rangadót megnyerő AS Roma, és a szakember nem aggódik a vereség miatt, mivel így is a tabella élén maradnak a piros-feketék.

„Az első félidőben jól játszottunk, nem kockáztattunk, de a szünet után visszaesett a lendületünk. Kár, hogy nem győztünk, pedig irányítottuk a meccset. A szünet előtt be kellett volna találnunk" – mondta Allegri.

Sajnálatos, hogy így fejeztük be az évet, de tanulhatunk ebből az eredményből. Igaz, hogy a Juventus és a Roma ellen is elbuktunk hazai pályán, ám a helyezésünkkel elégedettek lehetünk. Ne felejtsük el, hogy legalább három ponttal vezetni is fogjuk a ligát, úgyhogy nem kell aggódni" – tette hozzá a Milan trénere.

Azzal, hogy sikerült idegenben megverni a lombard riválist, Claudio Ranieri, az AS Roma vezetőedzője nagyon elégedett volt, és ugyanígy Adriano produkciójával is, akinek fontos szerepet szán a jövőben.

„Nagyszerű eredmény, hogy az éllovas otthonában tudtunk győzni. Nem volt könnyű kiharcolni, de így még a nehézségek ellenére is maradt esélyünk a scudettóért folytatott versenyfutásban. Érezzük a szurkolóink támogatását, és szép karácsonyi ajándékkal leptük meg őket."

„Több helyzetet is kialakíthattunk volna, de a Milan rendkívül agresszívan játszott. Kiváló csapat, amely megérdemli, hogy a tabella élén áll. Elégedett voltam Adriano teljesítményével, jól tartotta meg elöl a labdákat. Majd meglátják, a következő évben még fontosabb játékosa lesz a Romának" – mondta a szakember a Corinthiansszal hírbe hozott brazil csatárról.

MILAN–ROMA 0–1

 

 


AZ ÁLLÁS 
1. Milan 17 11 3 3 29–13 +16  36
2. Juventus 16 8 6 2 31–16 +15  30
3. Napoli 16 9 3 4 25–17 +8  30
4. Lazio 16 9 3 4 21–14 +7  30
5. Roma 17 8 5 4 22–20 +2  29
6. Palermo 16 8 2 6 28–21 +7  26
7. Internazionale 15 6 5 4 20–14 +6  23
8. Sampdoria 16 5 8 3 18–13 +5  23
9. Udinese 16 7 2 7 19–18 +1  23
10. Genoa 16 6 3 7 13–15 –2  21
11. Cagliari 17 5 5 7 19–16 +3  20
12. Chievo 16 5 5 6 18–18 0 20
13. Fiorentina 16 5 4 7 16–17 –1  19
14. Bologna* 16 5 5 6 16–23 –7  19
15. Catania 16 4 6 6 13–18 –5  18
16. Parma 16 4 6 6 14–20 –6  18
17. Brescia 16 4 3 9 12–20 –8  15
18. Cesena 16 4 3 9 11–20 –9  15
19. Lecce 16 4 3 9 16–33 –17  15
20. Bari 16 2 4 10 10–25 –15  10
*A Bolognától egy büntetőpont levonva.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik