AS Roma: a dühöngő Mexest három meccsről eltiltották

2010.09.23. 16:17
null
Mexes nagyon ideges lett (Fotó: Reuters)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága három bajnoki mérkőzésről eltiltotta Philippe Mexest, az AS Roma védőjét, aki piros lapot kapott tegnap a Brescia ellen elveszített találkozón (2–1).

A francia játékos nagyon dühös lett, amikor második sárga lapját is – vitatható körülmények között – megkapta a bírótól, és hevesen reklamált a negyedik játékvezetőnél, ahonnan a társainak kellett elhúzniuk.

Mexes az eltiltás mellett 10 ezer eurós bírságot is kapott. Az AS Roma a védő mellett Júlio Sergiót is elveszítette bokaszalag-sérülés miatt, aki egy hónapra kidőlt.

Nem csak Mexest büntették meg: Simone Perrotta, a „farkasok" világbajnok középpályása beleütött a játékvezetői öltöző ajtajába, ezért ötezer eurós pénzbírságot kapott. A római vezetők közül Gian Paolo Montali és Daniele Prade is inzultálta a bírót a mérkőzést követően, ezért őket a hónap végéig tiltották el.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58