Internazionale: a milánóiak 16 millió eurót kérnek Mourinhóért a Realtól

MTI MTIMTI MTI
2010.05.24. 13:51
Olasz sajtóértesülések szerint a friss Bajnokok Ligája-győztes Internazionale 16 millió eurót kér a Real Madridtól José Mourinho vezetőedzőért, akit elvileg 2012-ig szerződés köt a milánói futballklubhoz.

A 47 éves portugál tréner maga jelentette be szombaton este, a Bayern München elleni madridi BL-finálé után, hogy a királyi gárdánál folytatja a pályafutását. A hírek szerint a spanyolok négy évre szóló megállapodást kötnek majd vele, a fizetése évi tízmillió euró lesz.

A felek szerint a szerződés aláírása már csak formalitás, a Real pedig még ezen a héten szeretné bemutatni Mourinhót.

Az olasz sajtó azt is tudni véli, hogy a szakember magával szeretné vinni a spanyol fővárosba a BL-finálét két góljával eldöntő Diego Militót, valamint Maicont, illetve szeretné leigazolni Daniele De Rossit az AS Romától.

Legfrissebb hírek

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
4 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
18 órája

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Mbappé negyven gólt lőhet az idényben – José Mourinho Kylian Mbappé triplája után

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 10:55

Tizenhárom év után irányítja a Real Madridot a Bernabéuban José Mourinho

Spanyol labdarúgás
2026.08.26. 14:12

José Mourinho: Vinícius Júnior képes kontrollálni a reakcióit

Spanyol labdarúgás
2026.08.25. 13:15

Labdarúgás: remekül védő fiatal kapusok az NB I 5. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.25. 09:00