AC Milan: Kahaber Kaladze sérülése után készen áll a játékra

2009.02.13. 13:47
Címkék
A sérüléséből visszatérő Kahaber Kaladze, a Milan és a grúz válogatott védője egy interjúban elmondta, hogy szerdán a grúz válogatott az írek ellen a döntetlent legalább megérdemelte volna, de most már csakis az Inter elleni mérkőzésre gondol.
Grúzia szerdán hiába vezetett már az első percben Írország ellen Dublinban, végül 2–1-es vereséget szenvedett. A kaukázusi csapatban pályára lépett a sérüléséből visszatérő csapatkapitány, az AC Milan védője, Kahaber Kaladze, aki az olasz Milan Channelnek nyilatkozott.„Boldog vagyok, hogy szerda este újra játszhattam 90 percet, de nem örülök, hogy veszítettünk. Nem érdemeltük meg, hogy kikapjunk, mert korán megszereztük a vezetést, és jól is játszottunk” – mondta Kaladze a válogatott mérkőzésről visszatérve.A 30 éves védő természetesen az Inter elleni városi rangadóról is beszélt: „A sérülésem már a múlté, és remélem, hogy Carlo Ancelotti számít majd rám. Vasárnap győznünk kell, mert akkor továbbra is versenyben leszünk a scudettóért. A csapat mindig készen áll arra, hogy bárki ellen diadalmaskodjon.”
Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16

Sallai Roland klubja vinné a Milan portugál támadóját – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 14:57

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 18:53

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.07.04. 19:11

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
2026.06.09. 11:50

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Összeomlott a Juventus a Fiorentina ellen, örülhet a Milan és a Roma

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 14:19