Milan: Brighi és Palombo szóba került Gattuso-helyettesként

2008.12.17. 19:00
Olasz sajtóinformációk szerint az AC Milan megkezdte a puhatolódzó egyeztetéseket Gennaro Gattuso pótlása ügyében. A sérült középpályás helyetteseként Angelo Palombo (Sampdoria), Matteo Brighi (Roma) és Manuele Blasi (Napoli) neve merült fel.
A Sampdoria csapatkapitányának, Angelo Palombónak az ügynöke, Lorenzo Marronaro olasz újságíróknak elmondta, hogy a hatszoros válogatott középpályás iránt érdeklődik az AC Milan.„Szóba került Palombo neve a Milannál, de 2010-ig szerződés köti Genovába, így nem hiszem, hogy elengedné őt a klub” – mondta Marronaro. Palombóval egyébként sem biztos, hogy jól járna Carlo Ancelotti, ugyanis a 27 éves futballista combsérüléssel bajlódik.Palombo mellett Matteo Brighi neve is szóba került Milánóban, de a középpályás éppen a szezon előtt írta alá új, 2012-ig szóló szerződését az AS Romához, így őt sem lesz egyszerű megszerezni.Brighi és Palombo mellett egyes források szerint a nápolyi Manuele Blasi leigazolása is szóba került, de neki is ötéves szerződése van jelenlegi klubjával. A térdműtéten átesett Gattusóra hat hónapig nem számíthatnak a piros-feketék, így nem meglepő, hogy a Milan a helyettesét keresi.
Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40