Totti: Látványos futballal is lehet Bajnokok Ligáját nyerni

T.CS. T.CS.T.CS. T.CS.
Vágólapra másolva!
2008.01.08. 17:44
Francesco Totti, az olasz első osztályú AS Roma csapatkapitánya a France Football francia hetilapnak terjedelmes interjút adott kedden, amelyben értékelte a sérülése utáni fantasztikus sikereket hozó időszakot, és egy kis előretekintést is tett, méghozzá a BL-győzelem irányába. Az Aranylabda szavazáson hetedik helyen záró csillag az Év Játékosa-rangsorban nem került be a legjobb harmincba, ezt sem hagyta szó nélkül.VIDEÓ – Best of TottiVIDEÓ – Francesco Totti vs Steve Nash
Francesco Totti úgy véli, soha rosszabb évet
Francesco Totti úgy véli, soha rosszabb évet
Francesco Totti úgy véli, soha rosszabb évet
Francesco Totti úgy véli, soha rosszabb évet

„A súlyos bokasérülésem után nagyot fordult velem a világ. Éreztem, ahhoz, hogy ott folytassam, ahol abbahagytam, óriási áldozatokat kell vállalnom. Az első komoly kihagyásom volt ez a pályafutásomban, és tisztában kellett azzal lennem, hogy mindent elveszíthetek, ha nem dolgozom kétszeres erőbedobással" – kezdte Róma hercege.

Az erőfeszítéseknek meg is lett a foganatja, váratlanul gyors felépülése után Totti részese volt az olasz válogatott sikerének a 2006-os németországi világbajnokságon. A rákövetkező évben olasz gólkirály és Aranycipős lett, a bajnoki ezüstérem mellett pedig csapatával megszerezte az Olasz Kupa trófeát, majd a Szuperkupát is.

„Korábban a társak kiszolgálásában jeleskedtem, de másfél éve csatárpozícióban játszom és ehhez mentálisan is alkalmazkodnom kellett. A támadót góljai jellemzik elsősorban, nem látványos trükkjei. Ehhez elengedhetetlen az alázat, de egyben nagy felelősség is. Mindig maximálisan kell összpontosítanom, hiszen az én feladatom a hálóba juttatni a labdát" – folytatta Róma bálványa.

A „Capitano” számára 2008-ban az elsőszámú cél a Bajnokok Ligája-győzelem. Nem kis kihívásnak látszik ez Tottiék számára, de ha jól belegondolunk egyedül a nemzetközi klubfutballban nem tudott címig jutni Totti, érhetőek tehát tervei.

A rómaiak azonban alaposan belehúztak a sorsolás alkalmával, a spanyol bajnokságban remeklő Real Madriddal csapnak össze a BL nyolcaddöntőjében február végén. A csatár ennek ellenére cseppet sincs megilletődve:

„Az AS Románál remek játékoskeret jött össze, képesek vagyunk egymásért küzdeni.

Meg vagyok győződve arról, hogy szép futballal is lehet nagy sikereket elérni, például Bajnokok Ligáját nyerni. Az Arsenal menetelése ékes bizonyítéka annak, hogy egy szemtelenül fiatal csapat a megfelelő taktikával és offenzív futballal milyen nagy dolgokra lehet képes – zárta a sztár.

"EZEK SZERINT VAN NÁLAM 30 JOBB FUTBALLISTA"

Francesco Totti a 2007-es Aranylabda szavazáson hetedik lett, ennél csak 2001-ben ért el jobb helyezést, akkor elsősorban a scudetto elhódításának köszönhette ötödik helyét. A tavalyi FIFA ÉV Játékosa választáson nem került be a legjobb harmincba, vigasztalhatja, hogy például Fabregas, Ibrahimovic és Villa is az ő sorsára jutott.

"Hazudnék, hogyha azt mondanám, hogy hidegen hagynak ezek az elismerések. Természetesen nem ujjongtam örömömben, amikor megtudtam, hogy nem kerültem be a FIFA listáján a legjobb harmincba.

Ha jobban belegondolok, ez azonban jó hír, hiszen azt jelenti, hogy van nálam harminc jobb futballista a világon" – tette hozzá egy kis szarkazmust sem mellőzve Totti.

"Összességében azt hiszem, karrierem egyik legeredményesebb éve volt ez. A csapattal két címig (Olasz Kupa, Olasz Szuperkupa) jutottunk, egyénileg pedig az Aranycipővel ismertek el."

---- ----
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik