Boksz: Több pénzt érdemlek, mint az ósdi Haye - Fury
Továbbra is komolyan gondolja a 80:20 százalékos pénzelosztást a brit Tyson Fury, aki a korábbi cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok David Haye-jel készül egy brit csúcsrangadót vívni. A hírek szerint a veretlen bunyós ragaszkodik az említett arányokhoz, és kizárja, hogy olyan szerződést írjon alá, amely szerint Haye akár legalább ugyanakkora összeget kapjon, mint ő.
A két ökölvívó eddig elért eredményeit és pályafutását közel sem lehet egy lapon említeni, Fury azonban a saját marketingértékével magyarázza az álláspontját:
„David Haye antik romantik, a trendi meg én vagyok, tehát megmondtam, amit megmondtam: enyém a nyolcvan százalék. A pénz oroszlánrésze a trendit illeti meg, nem az ilyen ósdi figurákat. A hó végéig szabtunk neki határidőt aláírni a szerződést, vagy megteszi, vagy lépünk tovább. Egyébként nincs senki, akit jobban szeretnék elagyalni, mint David Haye-t. Zsigerből rühellem ezt a fickót, egy arrogáns barom, aki azt képzeli, hogy ő mindennek az alfája és az ómegája. De valójában csak egy felfújt cirkálósúlyú, akinek még nem volt épkézláb ellenfele sem."
Legfrissebb hírek

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér
Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban
Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury
Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér
Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Lennox Lewis mindenkivel bokszolt – és mindenkit elvert
Népsport
2025.09.02. 10:23
Ezek is érdekelhetik



