Ökölvívás: új elnökválasztás jöhet az IBA-nál

CS. B., MTICS. B., MTI
2022.06.15. 15:15
null
Umar Kremljov izgulhat? (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott Boris van der Vorst fellebbezésének, amelyet azért nyújtott be, mert meggátolták indulását a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) májusi elnökválasztásán, amelyen az eddigi elnök, az orosz Umar Kremljov egyedüli jelöltként győzött.

 

A CAS döntése várhatóan újabb választások megszervezésére kényszeríti az IBA-t – írta beszámolójában az insidethegames.biz, hozzátéve, hogy a világszövetség frissen hivatalba lépett irányító testülete a jövő hét péntekén Lausanne-ban ülésezik.

Van der Vorstot, aki a holland bokszszövetség első embere, és további négy jelöltet közvetlenül a szervezet rendkívüli isztambuli kongresszusa előtt zárták ki azzal a hivatkozással, hogy megsértették a „korai kampányra” vonatkozó szabályokat. A CAS állásfoglalása szerint azonban a korteskedést illetően mindössze apróbb szabálysértés történt, amilyet ráadásul maga Kremljov is elkövetett a kampányidőszakban.

A kihívó nélkül maradt, 2020 decembere óta elnök Kremljovot közfelkiáltással választották meg további négy évre az IBA élére. A kongresszust megelőzően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) többször is hangot adott aggodalmának az IBA működésével kapcsolatban. A NOB változatlanul meglevő kifogásai között szerepel, hogy az IBA még mindig adós a 2024-es párizsi olimpia sportági kvalifikációs rendszerének részletes kidolgozásával, ahogyan a pontozóbírók kiválasztásának és irányításának megnyugtató programjával. A NOB szerint aggályos az is, hogy az IBA-nak a Gazprom orosz állami olajvállalattól való pénzügyi függetlenedése még mindig nincs megoldva.

Az ökölvívás ott van a párizsi olimpia műsorán, a 2028-as Los Angeles-i játékok előzetes programjában azonban nem kapott helyet. Az IBA kezéből kivéve a tavaly nyári tokiói olimpia boksztornáját a NOB saját szervezésben bonyolította le. Az IBA főtitkári posztját tavaly március óta az olimpiai, valamint amatőr és profi világbajnok Kovács István tölti be.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kuhta Vladiszlava világkupadöntős!

Ökölvívás
2026.04.25. 23:03

Kuhta Vladiszlava már biztosan érmes a brazíliai vk-versenyen

Ökölvívás
2026.04.24. 20:24

Továbbra is Magyar Zoltán a Magyar Tornaszövetség elnöke

Torna
2026.04.10. 16:50

Itt van velünk! – N. Pál József publicisztikája

Ökölvívás
2026.03.25. 06:46

Bocskai István-emlékverseny: magyar arany? Majd szombaton!

Ökölvívás
2026.03.20. 20:00

Bocskai István Emlékverseny: Hámori Lucának másfél menet is elég volt

Ökölvívás
2026.03.19. 22:15

Sorsolás, gong, Bocskai! – minden készen áll Debrecenben a nemzetközi ökölvívótornára

Ökölvívás
2026.03.16. 18:36

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13
Ezek is érdekelhetik