Ökölvívás: sorozatban 51-szer kapott ki a fájdalomra éhező brit

Vágólapra másolva!
2022.09.06. 18:08
null
Robin Deakin (jobbról) az élettől és a riválisaitól is sok pofont kapott, de állítja, szeretett velük megküzdeni (Fotó: Getty Images)
Nagy-Britannia valaha volt legrosszabb ökölvívójaként emlegették Robin Deakint, aki 2014-ben azzal vált híressé, hogy sorozatban 51 (!) profi mérkőzésen szenvedett vereséget. A SPORTbible a sportolóról írt portréban azt mutatja meg, mennyi nehézséget és akadályt kellett legyőznie Deakinnek ahhoz, hogy profi bokszoló váljon belőle.

 

Robin Deakin úgynevezett dongalábbal született, amely annyira súlyos volt, hogy hatéves koráig képtelen volt segítség nélkül járni, és fiatalként több mint 40-szer (!) kellett megműteni. Bokszolni azért kezdett el, hogy fejlődjenek a motoros képességei.

„Hatévesen vittek először az edzőterembe. Akkoriban még a tolószékemben ültem, és az edzők olyanokat mondtak, hogy jó lenne, ha tudnék járni. Folyamatosan műtötték a lábamat, kicsit megerősödtem, elkezdhettem járni vele gyógytornára. Végül felálltam, és sétáltam, óvatosan, apró lépésekkel. Eleinte csak azért mentem bokszolni, hogy megpróbáljam megerősíteni a lábaimat, de rájöttem, hogy az önbizalmamnak is sokat segített, mentálisan is egyre stabilabbá váltam. Többé már nem voltam az a félénk gyerek, akit a többiek zaklatnak. Jó érzés volt, hogy önmagamat adhatom” – nyilatkozta Deakin a SPORTbible-nek.

Állapota egyre csak javult, olyannyira, hogy amatőr versenyeken el is indulhatott. Félnehézsúlyúként elődöntőbe jutott az angol amatőr bokszbajnokságban, és ezüstérmet szerzett a ciprusi Limassol-kupán. Deakin 76 amatőr meccs után, 2006-ban győzelemmel debütált a profik között, Shaun Waltonnál bizonyult jobbnak.

A következő összecsapását viszont elveszítette, Eduards Krauklisszal szemben, és ezt követően olyan vereségszériát állított fel, amelyre az egész világ felfigyelt: kilenc éven át sorozatban 51 profi mérkőzésen maradt alul.

„Biztosan furcsán hangzik, de azt hiszem, fájdalomfüggő voltam. Szeretek átélni olyan impulzusokat, amelyeket mások inkább elkerülnek. Szeretem a fájdalmat, szeretek az ismeretlenben tapogatózni. Nem zavart a vereség” – magyarázta Deakin.

Karrierje mélypontját akkor érte el, amikor a Brit Ökölvívó-szövetség felügyelő bizottsága a biztonsága érdekében megfosztotta a versenyengedélyétől. Ő azonban nem adta fel, Németországban szerzett ismét jogosultságot a bokszhoz. 2015-ben újfent ringbe léphetett, és áttörte a jeget: legyőzte a litván Deniss Kornilovst.

„Elképesztő volt... Sírtam a ringben. Nem vagyok biztos benne, hogy a boldogság miatt, inkább megkönnyebbülést éreztem. Nehéz teher esett le a vállamról” – emlékezett vissza Deakin.

Kemény időket élt át akkoriban, hiszen hajléktalanná vált. A korábbi félnehézsúlyú brit bajnok, Michael Jennings készítette fel a mérkőzésre, de nemcsak edzette, be is fogadta. „Michael az egyik legközelebbi barátom, akkoriban az ő házában éltem, a mozitermében aludtam. Az emberek nem tudják, de valójában nem volt hol laknom, hajléktalan voltam. Egészen őrült volt, amikor nyertem – világszerte elterjedt a híre, még Floyd Mayweather és Mike Tyson is megosztotta a történetemet.”

Deakin 2018-ban, 53 vereség és 2 győzelem után akasztotta szögre a bokszkesztyűjét. Ám a harcot azóta sem fejezte be, sokáig depresszióval küzdött, amelyből kedvese segítette ki. Próbálkozott a pusztakezes ökölvívással, egy döntetlen és három vereség után felhagyott vele. Egy időre... Másfél hónappal ezelőtt ugyanis ismét ringbe lépett, de vereséget szenvedett Ben Hatchett ellen, ami után így nyilatkozott: „A bunyó előtt három héttel ajánlották fel a küzdelmet. Két és fél évig nem edzettem, de azt gondoltam, nem utasíthatom vissza. Előtört belőlem a harcos ösztön.”

A 36 éves Deakin lábát ismét meg kell műteni, és azt tervezi, hogy a beavatkozás után még egyszer bunyózik, hogy megnézze, bírja-e.

Kifejtette, büszke arra, amit elért: „Mindig azt mondták nekem a tanárok az iskolában, hogy a fogyatékosságom miatt sohasem lehetek bokszoló. Be akartam bizonyítani az embereknek, hogy meg tudom csinálni. Győzzek vagy veszítsek, sosem érdekelt, csak küzdeni akartam. Az volt a célom, hogy az emberek emlékezzenek rám. De hogy vesztesként? Nem. Sokkal inkább úgy, hogy olyan dolgokat vittem véghez, amelyekről mindenki azt gondolta, nem vagyok képes rá.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik