H. K. 2020.05.28 10:35 Frissítve: 2020.05.28 17:02

Ökölvívás: Megfordult a fejemben a visszatérés – Erdei

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség szakmai társelnöke a Borsnak elárulta, neki is megfordult a fejében, hogy visszatér a szorítók közé.

Erdei Zsolt is elgondolkozott a visszatérésen (Fotó: Török Attila)

 

Az elmúlt hetekben egyre több legendával kapcsolatban pedzegetik, hogy a visszatérés gondolatával kacérkodik – Mike Tyson már el is kezdte az edzéseket, a szervezők pedig állítólag rengeteg pénzt fizetnének, hogy az 53 esztendős bokszoló összecsapjon az 57 éves Evander Holyfielddel.

Ennek kapcsán Erdei Zsolt elárulta, neki is eszébe jutott a visszatérés.

„Nekem is megfordult a fejemben, de három gyermekem mellett ez képtelenség. Másrészt fontos a munkám is, ezért nincs három hónapom alapozásra, majd másik három a formába hozásra”  – idézi a 45 éves Erdeit a Bors, aki arról is szót ejtett, hogy a már kiöregedett ikonok miért döntenek a váratlan folytatás mellett.

„Az első szempontjuk az ökölvívás tisztelete és szeretete. Másodsorban tudják, és mondják is, hogy a mai menő nehézfiúk – Tyson Fury, Anthony Joshua, Deontay Wilder – tudásban messze elmaradnak tőlük. Ebből fakadóan – és ez a harmadik ok – a közönség részéről igény van a visszatérésükre.”    

2021.02.18 22:26:03

Ökölvívás L. PAP ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. Ennyi volt, többször nem próbálkozhat.

2021.01.04 12:18:55

Ökölvívás THURY GÁBOR

„Ki tudja, Papp Lászlóék a profi világnak miféle csapdáiba, kelepcéibe jutottak volna.”   

2020.11.29 23:16:36

Ökölvívás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Végül is éppen azt kaptam, amit vártam.

2020.11.27 18:16:39

Ökölvívás THURY GÁBOR

A közelmúlt két meghatározó bokszolója 54, illetve 51 évesen feszül most egymásnak.

2020.11.20 23:24:26

Ökölvívás DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. Ki akarná hallgatni jó pénzért az egykor híres, de már hangját vesztett, kiöregedett operaénekesek dalát?