MTI
B. A.
2023.06.05 16:21 Frissítve: 2023.06.05 16:26

Ökölvívás: az IBA szerint a felfüggesztése már nem jogszerű

A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) levelet írt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), s arra hívja fel annak figyelmét, hogy a jelenleg is érvényes felfüggesztése jogilag nem állja meg a helyét, mivel már minden előírást és feltételt teljesített, amit a NOB előírt a számára.

A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) levélben fordult a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (Fotó: Getty Images)

 

A bizottság 2019-ben függesztette fel az akkor még AIBA-nak hívott sportági szövetséget annak gazdálkodása, súlyos vezetési válsága, a bíráskodással kapcsolatos problémák és súlyos etikai hiányosságok miatt. Egyúttal megvonta tőle a tokiói olimpia selejtezőinek és az ötkarikás tornának a rendezési jogát. A büntetés azóta is él, és a NOB tavaly júniusban jelentette be, hogy a párizsi olimpiáról is kizárja a bokszszövetséget, ráadásul a sportág nem szerepel a 2028-as olimpia előzetes programjában.

Az IBA NOB-nak címzett –  és a Reuters által megszerzett – mostani levelében nem csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy minden reformot végrehajtott, amit kértek tőle, hanem arra is, hogy a NOB egyoldalúan lépett több ügyben, így például a tavaly júniusi nyilvános bejelentés előtt sem értesítette az IBA-t, ráadásul hamis állításokat is közölt.

„Az IBA mindent megtett, hogy eloszlassa a NOB aggályait, a szükséges változtatásokat megtette pénzügyi téren, az irányításában és a sport tisztasága terén is” – áll a levélben.

Az iratban külön kiemelték, hogy a NOB április 6-án küldött egy levelet a szövetségnek, ám abban egyetlen konkrét szabálysértésre utaló passzust sem találtak, ami a potenciális kizárásukat indokolná az olimpiai bizottságból, viszont a levélből az IBA szerint egyértelműen kitűnt, hogy a NOB nem akar együttműködni szövetséggel.

A NOB az elmúlt években sokszor elismerte, hogy a bokszszövetség tett megfelelő lépéseket, ám mindig kevesellte azokat. A két szervezet viszonyát, különösen Oroszország ukrajnai háborújának kezdete óta, alaposan megnehezíti az IBA elnökének, az orosz Umar Kremljovnak a személye, illetve az, hogy a pénzügyi stabilitást Kremljov az orosz energiaipari óriáscég, a Gazprom bevonásával oldotta meg. A NOB egyik legfőbb problémája éppen az volt sokáig, hogy az IBA gazdálkodása nem elég sokrétű, az IBA szerint ugyanakkor már ez sem állja meg a helyét.

„Az IBA az előző vezetés által felhalmozott összes adósságát rendezte. A Gazprommal kapcsolatos aggodalmaknak pedig már nincs alapjuk, tekintve hogy a cég szponzori szerződése 2022. december 31-gyel megszűnt. Nem igaz, hogy a NOB-nak nincs információja arról, hogy az IBA diverzifikálta volna a bevételeit. Jelentős mértékben növeltük a bevételeinket a licencprogramunk által, a televíziós és marketingjogaink értékesítéséből, illetve a rendezői jogdíjakból” – írta az IBA, amely egyúttal a NOB felelősségére is kitért a szövetség eladósodásával és egyéb problémáival kapcsolatban, mivel a szövetség CK Wu elnöksége idején került ilyen helyzetbe, aki egyúttal a NOB tagja is volt.

 „Nehéz elhinni, hogy a NOB egyáltalán nem tudta, mi folyik egy sportszövetségben, amelyet egy NOB-tag irányított” – emelték ki.

Levelükben hangsúlyozták: az olimpiai bizottság tavaly június 24-én egyoldalúan döntött úgy, hogy az IBA kizárásával rendezi meg a kvalifikációs tornákat és a párizsi olimpia boksztornáját, ami komoly feszültséget keltett a sportágon belül.

A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség egyúttal kitért a két szervezet bírókat érintő vitájára is, amely miatt perrel fenyegette meg a NOB-ot.

Az IBA a mostani levelében újra hangsúlyozta, hogy saját befektetését és tudásbázisát védi, amikor fellép az ellen, hogy a bizottság a szövetséget megkerülve keresse meg a bokszbírókat.

2023.06.28 22:05:47

Ökölvívás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Már most ott tartunk, ahol Rio de Janeiróban.

2023.02.26 22:10:22

Ökölvívás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Kremljovról gyorsan kiderült, hogy a vezetési módszerei finoman fogalmazva sem kompatibilisek a nagyvilágban elfogadottakkal, és a bunyó a NOB-nál továbbra is bűzös problémahalmaz maradt.

2023.01.14 22:31:35

Ökölvívás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. „Egyedül benned bízunk, Csaba, csinálj valamit!”

2022.09.17 11:46:53

Ökölvívás nemzetisport.hu

Négy szervezet vb-címe a tét a magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett meccsen.

2022.04.21 21:40:37

Ökölvívás DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Muhammad Alihoz és „névrokonához”, Mike Tysonhoz hasonló kaliberű, hatású egyénisége a nehézsúlynak.