Veres Roland profi ökölvívó célja a Los Angeles-i olimpia és a világbajnoki cím

V. J./MTIV. J./MTI
2026.01.21. 17:22
null
Veres Roland (Fotó: Kovács Péter)
Veres Roland kick-box világbajnok profi ökölvívó szeretne kijutni a 2028-as Los Angeles-i olimpiára, és célja az is, hogy bokszvilágbajnoki címet szerezzen.

Veres Roland az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elárulta, stábjával olyan tervet dolgoztak ki, hogy tizenöt mérkőzés után jöhet majd világbajnoki vagy kisvilágbajnoki címmeccs. Veres Roland számára nem indult könnyen az ökölvívásra történő átállás.

„Ugráltam a sportágak között, és valóban, a kick-boxból ökölvívásra váltás is nagyon nehéz volt, az elején nagyon megsínylettem" – mondta, majd úgy folytatta, később ráérzett arra, mit várnak el tőle a ringben, ennek eredményeként pedig jöttek a sikerek, bronzérmet nyert például az amatőrök között a 2022-es jereváni Európa-bajnokságon 60 kilogrammban. Hiába lépett azonban előre új sportágában, a párizsi olimpiai részvételt nem tudta kiharcolni.

„A világon az egyik legjobb amatőr ökölvívó voltam a súlycsoportomban, és nagy célom volt kijutni Párizsba. Egyetlen mérkőzéssel lemaradtam róla” – emlékezett vissza.

A kick-boxosként ötszörös világbajnok Veres Párizs után tavaly aranyérmet nyert ebben a sportágban a csengtui Világjátékokon a 63 kilogrammosok között, de számára ekkor már a profi ökölvívó-karrier felépítése került a fókuszba. Emlékeztetett rá, azelőtt elkezdte az átállást, hogy a Világjátékokon kick-boxban nyert. A profi bokszolók között két győztes mérkőzéssel bemutatkozó 26 éves Veres úgy érzi, hogy sikerült felhívnia magára a figyelmet. „Megismerték a nevemet már Floridában is, Miamiban is tudják, hogy ki vagyok, és építenek engem fölfelé” – mondta azzal kapcsolatban, hogy mit hozott számára az első két meccse.

A harmadik összecsapást illetően úgy fogalmazott: „Március a terv, hogy megmérkőzzek. Két helyszín közül tudunk választani. A menedzsmentem nagyon keményen dolgozik azon, hogy Kaliforniában vagy Katarban ringbe tudjak lépni.”

Veres Roland úgy véli, profiként előreléphet, ami elősegítheti azt, hogy kijusson a Los Angeles-i olimpiára.

 

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: a legendás Griffith Obszervatóriumnál lesz a kerékpáros versenyek befutója

Kerékpár
2026.06.11. 15:24

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
2026.06.09. 10:46

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Gulyás Michelle elsősorban a versenyrutint szerezné vissza az idén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 15:15

Kovács Zsófia a világversenyeken is visszatérne a dobogóra, és megcélozza Los Angeles-i olimpiát

Torna
2026.06.02. 20:23

Los Angeles 2028: 560 versenyszám lesz a paralimpián

Egyéb egyéni
2026.05.27. 18:46

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
2026.05.21. 19:12

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
2026.05.21. 17:58
Ezek is érdekelhetik