Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.21. 14:09
Fotó: Getty Images
Megtartotta nyitó sajtótájékoztatóját a nagyváltósúly összes jelentős világbajnoki övét birtokló Saúl Canelo Álvarez, illetve kihívója, Terence Crawford – írja a profiboksz.hu.

A rijádi sajtóeseményen a két bunyós alapvetően tisztelettel beszélt a másikról, de kialakult közöttük egy kisebb kardcsörtetés is.

„Akárhogy is kell bunyóznom, nyerni fogok, ilyen egyszerű az egész. Nem fogom hagyni, hogy valaki más kényszerítse rám a saját stílusát, vagy megmondja, hogyan bokszoljak, amikor egész életemben ezt csináltam. Nem fogok menekülni a szorítóban, ezt megígérhetem. Azért hívtam ki Canelót, mert ő az utolsó nagy bunyós a mi korszakunkban. Mind a ketten abban az időszakban nőttünk fel, ahol még több korábbi legenda is aktív volt, és ő lehetőséget kapott, hogy megküzdjön Miguel Cottóval, Floyd Mayweatherrel, Szergej Kovaljovval és Gennagyij Golovkinnal, miközben nekem ezek a csúcsmérkőzések nem adattak meg. Ez lesz az én nagy csatám, az én pillanatom” – fogalmazott Terence Crawford. 

A 34 éves Canelo ezt követően ellenfeléhez hasonlóan arról beszélt, hogy a mérkőzésnek csak egy győztese lehet.

„Ne értsen félre senki, Terence egy nagyszerű bunyós, de mint mondtam, ő nem egy Canelo. Nyilvánvalóan régóta vagyok ebben a helyzetben a szakmán belül és megvan a tapasztalatom. Úgy gondolom, hogy ez a meccs lesz pályafutásom egyik legjobb összecsapása nagyon izgatott vagyok. (...) Nem fog legyőzni, ne aggódjanak emiatt. Tudom, hogy Turki Al-Sejh (a profi bokszmeccsek sorát Rijádba vivő, illetve a sportágban mértékadó Ring magazint birtokló szaúdi milliárdos – a szerk.) áll mögötte, de nagyon nehéz lesz elvenni az öveimet. Crawford és Turki nagyon csalódott lesz, ezt elhihetik nekem” – mondta a mexikói bunyós. Canelo Álvarez hozzátette: bízik abban, hogy Crawford nem fog az általa mondottakkal ellentétben „menekülni” a ringben.

„Nagyon bízom abban, hogy nem ezt fogja tenni, mert szerintem a nézők megérdemelnek egy jó meccset” – mondta a nagyközépsúly vitathatatlan bajnoka.

 

 

Legfrissebb hírek

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
2025.05.09. 09:21

Profi boksz: nem Tysontól kapta a legnagyobb pofonokat Lennox Lewis

Ökölvívás
2025.05.01. 14:20

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

Érik a harmadik meccs: Bivol visszavágott Beterbievnek

Ökölvívás
2025.02.23. 09:50

Profi boksz: ebből még trilógia is lehet – újra összecsap Beterbiev és Bivol

Ökölvívás
2025.02.22. 11:53
Ezek is érdekelhetik