Jövőre Belgrádban rendezik a női ökölvívó-vb-t

2024.08.17. 14:26
A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) bejelentette, hogy jövőre Belgrádban rendezik a női világbajnokságot.

 

Mivel a sportág ötkarikás jövőjéről még 2025-ben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), az IBA-nak és a helyi szervezőknek roppant fontos az esemény. A torna márciusban lesz, a férfiak májusi vb-helyszínéről ez év végéig döntenek.

A NOB és az IBA kapcsolata viharos. Az ötkarikás testület az IBA-t 2019-ben megfosztotta olimpiai jogaitól, például a szövetség nem szervezhette és nem rendezhette meg a 2021-es tokiói, illetve az idei párizsi játékok boksztornáját, mert az IBA vezetősége az orosz elnökkel, Umar Kremljovval az élen nem teljesítette a NOB előírásait. A NOB kijelentette, négy év múlva semmiképpen sem akarja megrendezni a boksztornát, ahogy azt a japán és a francia fővárosban tette.

Az IBA mellett tavaly létrejött egy másik nemzetközi szövetség is, de ennek egyelőre csak 42 tagszervezete van.

Thomas Bach NOB-elnök – aki jövőre távozik hivatalából – jelezte: legkésőbb 2025-ben döntenek arról, hogy az ökölvívás szerepel-e a 2028-as Los Angeles-i játékok programjában.

A múlt vasárnap zárult párizsi olimpia ökölvívótornáját beárnyékolta, hogy két olyan versenyző, az algériai Iman Helif és a tajvani Lin Jü-tin is szerepelt (és lett aranyérmes), akiknek szervezetében magas a tesztoszteronszint és a férfiakra jellemző XY-kromoszómáik vannak, mégis a női mezőnyben indulhattak. Előbbi Hámori Lucát búcsúztatta a női 66 kilogrammos súlycsoport szombati negyeddöntőjében. Az IBA a két férfias kinézetű bokszolót nem engedte indulni az általa szervezett világbajnokságon kromoszóma-rendellenességek miatt.

 

Legfrissebb hírek

Bocskai István-emlékverseny: magyar arany? Majd szombaton!

Ökölvívás
2026.03.20. 20:00

Bocskai István Emlékverseny: Hámori Lucának másfél menet is elég volt

Ökölvívás
2026.03.19. 22:15

Sorsolás, gong, Bocskai! – minden készen áll Debrecenben a nemzetközi ökölvívótornára

Ökölvívás
2026.03.16. 18:36

Hámori Luca világsztárokkal készült Amerikában

Ökölvívás
2026.03.04. 16:44

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
2026.02.06. 09:56

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15
Ezek is érdekelhetik