Ökölvívás: Joshua úgy véli, önmagát hagyta cserben

MTI/L. M.MTI/L. M.
2022.08.22. 14:28
null
Anthony Joshua elveszítette a fejét az Uszik elleni meccs után (Fotó: AFP)
A britek nehézsúlyú profi exvilágbajnok bokszolója, Anthony Joshua úgy látja, saját magát hagyta cserben azzal, hogy engedte, az érzelmei úrrá legyenek rajta, miután másodszor is pontozásos vereséget szenvedett az ukrán címvédő Olekszandr Usziktól.

 

Anthony Joshua a magyar idő szerint vasárnap hajnali visszavágót követően előbb kidobta Olekszandr Uszik két vb-övét a szorítóból, majd kiviharzott a ringből, hogy később visszatérjen és zagyvaságokkal teli beszédet tartson.

A szaúd-arábiai Dzsiddában 12 menetben, megosztott pontozással aratott, de egyértelműen megérdemelt sikerrel Uszik megvédte négy szervezetnél – WBA, WBO, IBF és IBO – őrzött vb-címét.

„Sok sikert kívánok neked azon az úton, amelyen haladva arra törekszel, hogy a legnagyobb legyél – írta Joshua a meccs utáni, vasárnapi Instagram-bejegyzésében. – Tegnap mentálisan egy sötét helyre kellett vinnem magam, hogy versenyezzek a bajnoki övekért! Két harcot is vívtam: egyet Uszikkal, egyet pedig az érzelmeimmel, és mindkettő felülkerekedett rajtam.”

Joshua újabb vereségével nagyon távol került a szigetországi szurkolók álma arról, hogy a profi nehézsúly egyesített, úgynevezett vitathatatlan világbajnoka brit bokszoló legyen. A legnagyobb szervezetek – WBA, WBO, IBF – trónján maradt Uszik, míg a negyedik legtekintélyesebb, a WBC világbajnoka a brit Tyson Fury, aki márciusi, amúgy sikeres címvédő meccse után bejelentette visszavonulását. Igaz, Fury később jelezte, „van az a pénz”, amennyiért hajlandó újból ringbe szállni. Promótere, Frank Warren azt mondta: Uszik és Fury is érdekelt egy címegyesítő összecsapásban.

„Nagyon jó harc lenne” – jelentette ki Warren a BBC-nek hétfőn. – „Azt hiszem, ez a küzdelem létre is fog jönni, mert mindkét fél szeretné, hogy ez megtörténjen.”

(MTI)

Legfrissebb hírek

Joshua kétszer is padlót fogott, de végül kiütötte Prengát – videók

Ökölvívás
2026.07.26. 14:17

Petrimán Milán léphet Kovács Richárd örökébe Nyíregyházán

Ökölvívás
2026.07.16. 22:05

Elhunyt Szántó Imre, Öcsi bácsi

Ökölvívás
2026.07.15. 11:31

A jövő héten Nyíregyházán tömegverekedés várható

Ökölvívás
2026.07.09. 18:41

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
2026.06.30. 09:31

Németországnak csaknem száz év után ismét nehézsúlyú profi bokszvilágbajnoka van

Ökölvívás
2026.06.28. 19:44

Uszik lemond az öveiről, de még nem vonul vissza

Ökölvívás
2026.06.26. 20:11

Bivol megvédte profi bokszvilágbajnoki címeit

Ökölvívás
2026.05.31. 12:16