Ökölvívás: Fury hét napot adott az Uszik elleni meccs megszervezésére

2022.08.24. 16:45
null
Hét nap múlva eldől, lesz-e összecsapás a vitathatatlan bajnoki címért (Fotó: AFP)
Tyson Fury, a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka hét napot adott a promótereknek arra, hogy megszervezzék a másik három nagy szervezetnél címvédő ukrán Olekszandr Uszik elleni címegyesítő mérkőzést – írta az MTI.

Uszik szombaton másodszor is legyőzte a brit Anthony Joshuát, s ezzel megvédte a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és a Bokszvilágszervezet (WBO) öveit, majd mérkőzésszervezője, Frank Warren szinte rögtön arról beszélt, hogy az ukrán klasszis egyetlen összecsapásra, a Fury elleni címegyesítő ütközetre vágyik.

A Cigánykirálynak becézett Fury márciusi címvédése után bejelentette a visszavonulását, de később jelezte, „van az a pénz", amennyiért hajlandó újból ringbe szállni. Visszatérési szándékát szerdán egyértelműen jelezte, ugyanakkor kemény feltételt szabott.

„Mindenkinek üzenem, aki akarja ezt a meccset, hogy hét napot adok, szeptember 1-ig mutassa a pénzt, mert már nyugdíjas vagyok. Minden ajánlatot írásban juttassanak el az ügyvédemhez, bizonyítékkal az anyagi ajánlat fedezetére. Kezdődjön a játék” – írta közösségi oldalán Fury, aki egy korábbi interjújában azt mondta, 500 millió fontot szeretne kapni egy Uszik elleni összecsapásért.

Az Uszik–Fury mérkőzésnek óriási lenne a tétje, ugyanis a győztes valamennyi nagy szervezet vb-övét birtokolná, azaz „vitathatatlan” világbajnokká válna. Legutóbb Lennox Lewis mondhatta ezt el magáról 1999–2000-ben, s eddig összesen öt vitathatatlan világbajnoka volt a nehézsúlynak.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

A Veszprém kézilabdázói világklasszis bokszolóba botlottak bele Lengyelországban

Kézilabda
2026.02.18. 20:44

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
2026.02.06. 09:56

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47
Ezek is érdekelhetik