Ökölvívás: kevesen tudják, de az Eufória szereplője az olimpiára készül

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.14. 09:29
Fiatal kora és termete ellenére nem szívesen húznak újat a köztudatba berobbanó amerikai televíziós sorozatban, az Eufóriában a gengsztert alakító „Ashtrayjel”. Nos, a karaktert megformáló Javon Walton a való életben sem az a visszahúzódó típus: ökölvívásban és tornában is állami bajnoknak mondhatja magát, s arra készül, hogy részt vehessen a 2024-es párizsi olimpián.

Nemrég zárult a hihetetlen népszerűségnek örvendő Eufória című tinidráma második évada, melynek szereplőit világszerte több millióan követik. Ez alól a 15 éves Javon Walton sem kivétel, aki előzetesen nem a színészi pályára készült.

Walton – akinek egyik kedvenc bokszolója Saúl Canelo Álvarez – már 8 évesen kvalifikálta magát az ifjúsági olimpiára, három évvel később pedig ökölvívásban és tornában is állami bajnok lett Georgiában.

A 154 centiméter magas és 50 kilogrammos színész legnagyobb álma, hogy szerepelhessen az olimpián – ezért 5 éves kora óta gőzerővel készül edzőjével, egyben édesapjával, DJ Waltonnal a család edzőtermében.

Lassan válaszút előtt áll Walton, hiszen sorra érkeznek a filmes megkeresései (látható lesz az Esernyő Akadémia 3. évadában, valamint együtt fog szerepelni a Rocky-filmekkel is legendássá vált Sylvester Stallonéval az augusztusban megjelenő Samaritan című filmben), azonban a szorítóban is van keresnivalója.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
3 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik