Ökölvívás: Virbán, Veres és Kozák élte túl az elődöntőt a Bocskain

Vágólapra másolva!
2022.02.10. 21:38
null
Veres Roland (jobbra) ott lesz a fináléban (Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-Bihari Napló)
Nem a magyar nők napja volt a csütörtöki, az urak közül viszont hárman is a fináléba verekedték magukat Debrecenben.

 

Amilyen lassan indult be a torna, annyira felpörögtek az események csütörtökön az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. A női súlycsoportok elődöntői mellett öt férfikategóriában is eldőlt, hogy kik bokszolnak finálét szombaton, és itt már nem volt üresjárat, versenyben lévő legjobbjainkra mindenütt kemény rivális várt. Avagy, ahogy bokszberkekben mondani szokták: a torna eljutott abba a fázisába, amikor már „baltával választják el a frizurát.”

Harmatsúlyban (54 kg) például Virbán Gábor a fehérorosz Nikalaj Sah, Bernáth László pedig a szerdán Szaka Istvánt megverő brazil Ronald Ribeiro ellen húzott kesztyűt. Virbán kemény, roppant szoros meccsen jutott túl riválisán, míg a hazai ringben vitézkedő Bernáth kikapott – szombaton Virbán állhat bosszút a duplán „magyarverőn”. Kick-box világbajnokunk,      Veres Roland      (60 kg) ismét ökölvívóként mutatta meg magát, és a román származású belga Vasile Usturoi ellen a maga könnyed stílusában ki is vívta a finálét – megosztott pontozással. Döntőbeli ellenfele egy szlovákiai magyar srác, a galántai Tankó Vilmos lesz.

A nagyváltósúly (71 kg) általában véve is az egyik legsűrűbb súlycsoport, az idei Bocskain is az. Kozák László a brazil Jhonatan Soares ellen hangulatos, szoros meccsen diadalmaskodott, és az ukrán Jurij Zaharijev vár rá a záró napon. A 80 kilós Kovács Pálnak is brazil jutott (a másik ágra meg két ukrán), Isaias Filho egy hajszállal jobb volt, így ő bunyózhat az aranyért.

Lányaink időközben az 54 kilós Varga Beátát leszámítva egytől egyig elvéreztek, pedig nem kevesebben, mint tizenegyen próbáltak szerencsét.

A Bocskai-emlékversenyen pénteken maratoni programot bonyolítanak le, hiszen 13 órától öt további férfi súlycsoport elődöntőit, majd 17 órától a női döntőket (négy magyarral) vívják Debrecenben – immár egy ringben.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik