Ökölvívás: Joshua szeptember végén bokszol Uszikkal

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.06.13. 15:30
null
Olekszandr Uszik nagyon jó formában van (Fotó: Getty Images)
A profi boksz három nagy szervezeténél nehézsúlyban világbajnoki címvédő Anthony Joshua szeptember 25-én Londonban csap össze kihívójával, az ukrán Olekszandr Uszikkal – a meccsszervezők hétvégi bejelentése szerint.

 

A WBA, az IBF és a WBO öveit őrző brit öklöző 24 győzelemmel – köztük 22 K.O.-val – és egy vereséggel a háta mögött várhatja az összecsapást a korábban egy kategóriával lejjebb, cirkálósúlyban világbajnok kihívója ellen. Olekszandr Uszik eddigi mind a 18 mérkőzését megnyerte, 13-at kiütéssel.

A Sky Sports információi szerint a 31 éves Anthony Joshua és a 34 esztendős Uszik a Tottenham Hotspur futballstadionjában ütközik meg.

A szeptemberi időponttal bejelentett találkozó miatt halasztódik és könnyen jövőre kerülhet át Joshua és a nehézsúly másik brit világbajnoka, a WBC-nél uralkodó Tyson Fury címegyesítő mérkőzése, amelyet korábban augusztusra hirdettek meg. Csakhogy közben Fury megegyezett egy július 24-i újabb összecsapásban Deontay Wilderrel, akitől tavaly februárban megszerezte a WBC övét, miután K.O.-val legyőzte.

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik