Ökölvívás: Herring hat menetet adott Framptonnak – videó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.04. 13:07
null
Framptonnak (balra) nem sok esélye volt (Fotó: profiboksz.hu)
Az eredeti tervek szerint február 27-én küzdött volna meg egymással a WBO nagypehelysúlyú világbajnok Jamel Herring és kihívója, Carl Frampton, azonban utóbbi öklöző sérülése miatt halasztani kellett a találkozót, amelyet ma rendeztek meg – számolt be a profiboksz.hu.

 

A dubai összecsapás a láthatóan jóval nagyobb, 34 éves amerikai Jamel Herring elképzelései szerint alakult, és a korábbi világelső észak-ír Carl Frampton csak nyomokban emlékeztetett régi önmagára. Az ütközet során ugyan a fordított alapállású Herring jobb szeme megsérült, de ez nem befolyásolta érdemben a küzdelmet, és a domináló címvédő már az ötödik etapban padlóra küldte riválisát – írja a profiboksz.hu.


A számolást követően Frampton még megpróbált visszajönni a meccsbe, és ki is húzta a szünetig, de ez csak átmenti túlélés volt. A hatodik etapban ismét padlót fogott a 34 éves belfasti öklöző egy szűk, fejre mért balfelütés után, majd Herring támadásba lendült, Frampton segédei pedig a törölközőt bedobva mentették meg védencüket a még súlyosabb veréstől. Ahogy arra számítani lehetett, a mérkőzést követően Frampton bejelentette a visszavonulását. Az összecsapás egyébként WBO által delegált supervizora, azaz ellenőre a profi szakágtól hamarosan búcsúzó jövendőbeli AIBA főtitkár Kovács István volt, valamint Budai Ferenc és Enyedi Zoltán személyében magyar pontozóbírók is közreműködtek a találkozón – hívta fel a figyelmet a profiboksz.hu.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
21 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2025.12.22. 12:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53
Ezek is érdekelhetik