Profi boksz: Álvarez a DAZN-t és De La Hoyát is beperelte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 11:26
null
Álvarez egy ideig még úgy tűnik, hogy nem lép ringbe (Fotó: AFP)
Saúl „Cancelo” Álvarez pert indított a meccseit közvetítő DAZN és promotere, a korábbi ökölvívó-klasszis, Oscar De La Hoya ellen. A mexikói peranyaga szerint legalább 280 millió dolláros kárt okozott számára a közvetítő hálózat és saját promotere.

A DAZN streaming szolgáltató és Saúl Álvarez 2018 októberében egy 11 mérkőzésre szóló, 365 millió dolláros szerződést kötött egymással, amivel akkor a mexikói számított a világ legjobban fizetett sportolójának. Ebből a tizenegy meccsből egyelőre mindössze hármat játszott le „Canelo”, így 2023-ig legalább további nyolc meccs vár rá.

Ebből a tervek szerint legalább kettőt még idén lejátszott volna, de a koronavírus-járvány keresztül húzta a számításokat. A pandémiára hivatkozva a DAZN le akarta felezni Álvarez átlagos meccspénzét – amibe nézők nélkül a mexikói a korábbi hírek szerint még bele is egyezett volna –, majd nem tudott dűlőre jutni a következő ellenfelét illetően.

A profi karrierje során 56 meccséből 53-at megnyerő 30 éves bokszoló peranyagában szerződésszegéssel, a szerződés nem megfelelő gondossággal való kezelésével és kölcsönös bizalmi helyzettel való visszaéléssel vádolja a közvetítő hálózatot és Oscar De La Hoyát, amiért annak ellenére sem tudott még visszatérni a ringbe, hogy ő már korábban jelezte edzési szándékát.

Ellenfél tehát egyelőre nincs, per azonban már igen. Úgy tűnik, hogy hosszú idő fog eltelni ameddig Álvarezt újra a ringbe lép.

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik