Boksz: tízéves a kaposvári szabadtéri ökölvívógála

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.09.06. 10:35
null
Tizedszer rendezték meg az emlékversenyt
Idén tizedszerre rendezték meg Kaposváron az id. Süllős Gyula ökölvívó-emlékversenyt, amelynek különlegessége, hogy szabadtéren és éjszakába nyúlóan püföli egymást a mezőny.

 

„Örömmel jöttem megint Kaposvárra, ahogy eddig is, hogy részt vegyek az id. Süllős Gyula emlékversenyen. Jó látni, ahogy izmosodik a vidéki utánpótlás” – nyilatkozta Erdei Zsolt, a hazai szövetség elnöke.

Id. Süllős Gyula a magyar ökölvívás nagy barátja volt, négy somogyi klubot és a Vasas ökölvívó-szakosztályát is támogatta. „Édesapám emlékét ápoljuk ezen a versenyen is, amit évről évre megrendezünk. Annyit ígérhetek a családom nevében, hogy a jövőben is támogatni fogjuk a magyar bokszot” – mondta Süllős Gyula, a támogató Menzaminta Kft. képviselője.

A tornát a kaposvári Fő utca mellett, a Vigasságok terén rendezték meg, több százan figyelték a szabadtéri küzdelmeket. Vajmi Csaba, a Ring SC Kaposvár elnöke és vezető edzője, egyben az emlékverseny főszervezője tájékoztatása szerint összesen 10 egyesület nevezett a versenyre, amely idén is nemzetközi volt, hiszen ahogy tavaly ukrán és szlovák, úgy most cseh versenyzők vették fel a kesztyűt a magyarok ellen. Összesen 28 versenyző vívott 14 meccset, minden korosztályban, több súlycsoportban, fiúk és lányok, férfiak és nők egyaránt..

Erdei Zsolt, a hazai szövetség elnöke; Tardi Tamás Ákos, a Somogy megyei közgyűlés alelnöke; Dér Tamás és Süllős Gyula, a szövetség két alelnöke (balról jobbra)
Erdei Zsolt, a hazai szövetség elnöke; Tardi Tamás Ákos, a Somogy megyei közgyűlés alelnöke; Dér Tamás és Süllős Gyula, a szövetség két alelnöke (balról jobbra)
Legfrissebb hírek

Sorsolás, gong, Bocskai! – minden készen áll Debrecenben a nemzetközi ökölvívótornára

Ökölvívás
2026.03.16. 18:36

A Kaposvár lesz a Vasas ellenfele a női röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
2026.03.13. 20:52

A Kaposvár kétgólos győzelemmel növelte előnyét az élen az NB III Délnyugati csoportjában

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 20:13

Női röplabda Extraliga: előnyben a Kaposvár az elődöntőben

Röplabda
2026.03.05. 16:25

Hámori Luca világsztárokkal készült Amerikában

Ökölvívás
2026.03.04. 16:44

NB III: a Kaposvár rangadót nyert Nagykanizsán, az FTC II győzött Pakson

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 16:58

Nem jött össze a kaposvári bravúr a Challenge-kupában

Röplabda
2026.02.25. 22:00

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30
Ezek is érdekelhetik