Profi boksz: Bacskai legyőzte Harcsát a Magyar Ring gálán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.11. 00:03
Bacskai Balázs karrierje első profi mérkőzésén pontozással legyőzte Harcsa Norbertet, ezzel megszerezte a középsúlyú magyar bajnoki címet a Budakalászon rendezett Magyar Ring ökölvívógálán.

Az amatőrök között 2010-ben Európa-bajnok Bacskai nem mindennapos profi debütálásra készült, ugyanis nagyon ritka az, hogy bárki tízmenetesre tervezett címmeccsen mutatkozzon be a hivatásos bokszolók között. Ráadásul Harcsa személyében kifejezetten nehéz riválist kapott, aki eddigi nyolc profi meccsét egyaránt megnyerte.

A budakalászi gálán telt ház fogadta az este fő meccsét vívó két öklözőt, akik meglepően nagy iramban kezdték az összecsapást.

Az első menetben Bacskai szép kombinációkat ütött, s jobbnak tűnt, a másodiktól azonban Harcsa magára talált, lényegesen harcosabban bokszolt. Innentől közönségszórakoztató bokszot produkáltak a felek, a második és harmadik menetben teljesen kiegyenlített küzdelem folyt a szorítóban, rengeteg ütéssel.

A meccs közepén Harcsa fáradtabbnak látszott, Bacskai többet ütött, ugyanakkor riválisa minden szakaszban megvillantotta erejét, s komoly ütésekkel bombázta ellenfelét.

Noha Bacskai öt menetnél még sosem bokszolt többet, s Harcsának is nyolc menet volt a legtöbb, amit a ringben töltött – ráadásul nem ennyire intenzív mérkőzésen –, mindketten keményen harcoltak az utolsó, 10. gongszóig. A hajrában egyértelműen Bacskai tűnt jobbnak, még az utolsó menetben is képes volt négy-öt ütéses kombinációkra, így végül egyhangú pontozással (98–92, 96–94, 98–92), megérdemelten győzött.

Kovács Zoltán, a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú Európa-bajnoka ezúttal nem tette kockára övét, a grúz Dato Nanava ellen egy nyolcmenetes összecsapást vívott. A 24 éves magyar magabiztos boksszal nyert, méghozzá egyhangú pontozással.

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2025.12.22. 12:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53
Ezek is érdekelhetik