Női ökölvívó Eb: Szatmári Petra ezüstérmes Szófiában

MTI MTIMTI MTI
2016.11.23. 17:23
Szatmári Petra ezüstérmet nyert a 81 kilogrammos súlycsoportban a szófiai női ökölvívó Európa-bajnokságon.

A magyar versenyző a kontinensviadal szerdai döntős napján a török Elif Günerivel csapott össze, és pontozásos vereséget szenvedett.

Az első menet „tapogatózással” kezdődött, majd a magyar bokszoló vitt be pontos ütéseket, bár ellenfele is talált. A folytatásban Güneri fölénybe került, s az utolsó menetben – amelyre érezhetően mindkét fél elfáradt – megőrizte előnyét.

„Az, hogy a mérkőzés képe így alakult, annak is köszönhető, hogy Szatmárinak kevés mérkőzése volt az év második felében. Azt gondolom, hogy a második hely nagyon szép eredmény, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Petrának volt egy hosszabb kihagyása a nyáron egészségügyi problémája miatt” – idézi a magyar szövetség közleménye Kovács Mária vezetőedzőt. – Bronzérmeket ígértem az Eb előtt, hát egy ezüst lett belőle, de gondolom, hogy ezt senki sem bánja. Petra előrelépett a bukaresti Eb-n szerzett bronza után. Ha problémamentesen készülhet és teljesen odaadja magát az ökölvívásnak, akkor biztos, hogy megszületik az arany is, teljessé fog válni az éremkollekciója!”

A 2013-ban ifjúsági világbajnok Szatmári eddigi legnagyobb sikerét aratta a felnőttek között, egyúttal a szófiai küldöttség egyetlen magyar érmét szerezte meg.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás – Kuhta Vladiszlava is döntős az Eb-n!

Ökölvívás
18 órája

Szira Zsófia bronzérmes az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2026.09.23. 20:19

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
2026.09.23. 14:20

Ökölvívó Eb: Luca-nap a szófiai ringben

Ökölvívás
2026.09.22. 19:21

Még hat magyar éremesély él az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2026.09.21. 20:10

Ökölvívás: Szira Zsófia biztosan érmes a szófiai Eb-n

Ökölvívás
2026.09.20. 18:01

Kiderült felettünk az ég Szófiában, négy szombati győztesünk éremért bokszolhat

Ökölvívás
2026.09.19. 21:13

Csak Akilov nyert a mieink közül az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2026.09.18. 23:34