Ökölvívás: két mondat, ami miatt szétszedik Tyson Furyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.11. 15:23
Alig néhány nap telt el azóta, hogy a Nemzetközi Bokszszövetség, vagyis az IBF megfosztotta világbajnoki övétől Tyson Furyt, aki másfél héttel ezelőtt egyhangú pontozással megverte az ukrán Vladimir Klicskót Düsseldorfban, máris itt az újabb csapás. Most két mondata miatt szedi szét a média a bokszolót.

„Nem vagyok szexista, csupán úgy gondolom, hogy egy nőnek vagy a konyhában vagy a hátán fekve van a helye…” – mondta a Klicsko elleni sikere után Fury.„Nem vagyok szexista, csupán úgy gondolom, hogy egy nőnek vagy a konyhában vagy a hátán fekve van a helye…” – mondta a Klicsko elleni sikere után Fury.

A bokszoló ráadásul itt még nem fejezte be, további világnézeteit is megosztotta, ami hatalmas felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában.

„A homoszexualitás és az abortusz támogatása mellett már csak a pedofíliát kellene engedélyezni ahhoz, hogy az ördög hazatérhessen…”

Utóbbi mondata miatt eljárást is indítottak Fury ellen, akinek a menedzsere a BBC-nek most elárulta, nincs szó gyűlölet-bűncselekményekről, így a bíróságon nem kell megjelennie a bokszolónak a mondatai miatt.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30
Ezek is érdekelhetik