Ökölvívás: a Klicskót legyőző Furyt megfosztották egyik övétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.09. 08:10
null
Tyson Furyt megfosztották az IFB (piros) világbajnoki övétől (Fotó: Reuters)
A Nemzetközi Bokszszövetség, vagyis az IBF megfosztotta világbajnoki övétől Tyson Furyt, aki másfél héttel ezelőtt egyhangú pontozással megverte az ukrán Vladimir Klicskót Düsseldorfban.

 

A magyarázat: a Bokszvilágszervezet (WBO), a Bokszvilágszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) Klicsko uralkodása alatt megállapodott egymással, hogy milyen sorrendben jelöli ki a kötelező kihívókat a nehézsúlyú világbajnok számára.

Fury a WBO-tól kapta a lehetőséget, hogy megmérkőzzön Klicskóval, és a sorrend alapján most az IBF jelöltjének, az eddigi 22 meccséből 21-et megnyerő ukrán Vjacseszlav Glazkovnak kellene következnie, hogy összecsapjon a világbajnokkal.

Ebbe azonban belekavart Fury és Klicsko szerződése, amely lehetőséget biztosított az ukrán bunyósnak a visszavágásra. Klicsko néhány nap gondolkodás után bejelentette, kihasználja a megállapodásban rögzített záradékot, szeretne visszavágni a britnek.

Az IBF ezek után úgy döntött, megfosztja világbajnoki övétől Furyt, aki így már „csak” a WBO és az IBO világbajnoki, valamint a WBA szuper-világbajnoki övét birtokolja.

A Nemzetközi Bokszszövetség arról is döntött, hogy a betöltetlen címért két veretlen bokszoló, Glazkov és a 29 éves amerikai Charles Martin csap össze.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
14 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2025.12.22. 12:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49
Ezek is érdekelhetik