Ökölvívás: Rocky Balboa szerepét élné meg Jean Pascal

Vágólapra másolva!
2015.02.25. 13:38
A Szergej Kovaljovval megütköző profi ökölvívó, Jean Pascal a Rocky IV. című filmben látható történésekhez hasonlította márciusi összecsapásukat. Saját magát Rocky Balboaként látja a ringben.

 

 

„Ez a meccs a Rocky negyedik részére emlékeztet engem, és alighanem életre is kel majd a ringben a film forgatókönyve – mondta Pascal. – Egy észak-amerikai srác lép ringbe a ruszki monstrum ellen. A nyugat a kelettel szemben. Nézzük csak, Ivan Drago megölte Apollo Creedet a ringben, ugyanúgy, ahogy Kovaljov is végzett valakivel korábban. Ugyanúgy én vagyok az esélytelen fél, mint annak idején Rocky Balboa. Az esélyeim kb. négy az egyhez állnak, de ebben a filmben ezúttal nem Apollo Creed szerepe lesz az enyém, hanem Rocky Balboáé.”

2011-ben Roman Simakov ellen lépett szorítóba az akkor még feltörekvő félnehézsúlyú Szergej Kovaljov. Az orosz bunyós a találkozót a hatodik menetben, T.K.O.-val nyerte meg, ellenfelét pedig kórházba szállították, ahol kómába esett és három nappal később elhunyt. Kovaljovot a történtek nagyon lesújtották, repülőjegyet vásárolt Simakov szüleinek, hogy fiukkal lehessenek a kórházban, majd miután a bunyós meghalt, elnézést kért tőlük és következő mérkőzésének pénzdíját felajánlotta a gyászoló családnak.

A Rocky című filmklasszikus negyedik részében a szovjet színekben versenyző Ivan Drago a szorítóban megölte a főhős korábbi riválisát, és időközben barátjává vált Apollo Creedet. A filmben az eset után Rocky Balboa természetesen bosszút állt a szorítóban barátja haláláért. Pascal ezzel szemben nem ismerte ugyan Simakovot, mégis valami hasonló forgatókönyvet képzel el.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
2025.12.05. 15:52
Ezek is érdekelhetik