Ökölvívás: a bírókat is bekamerázzák az ESPN-gálán

Vágólapra másolva!
2014.07.18. 18:36
A bírókat is bekamerázzák az ESPN Friday Night Fights ökölvívógálák péntek éjszakai, huntingtoni rendezvényen.

Ahogy szinte minden sportágban, úgy a profi ökölvívásban is az egyik legfontosabb törekvés, hogy minél jobban kiszolgálják a tv-nézőket, ehhez pedig elengedhetetlenek a technikai újítások. Korábban már voltak kísérletek arra, hogy a mérkőzésvezetőket felszereljék kamerával (pl. fejpántra erősítve), és most úgy tűnik, a jövőben gyakrabban találkozhatunk ezzel, pontosabban hasonló megoldással.

A DIGI Sport csatornának köszönhetően hazánkban is élőben követhető ESPN Friday Night Fights gálákon a péntek éjszakai, huntingtoni rendezvényen debütál az úgynevezett „ref cam", azaz vezetőbírói kamera, amelyeket a két mérkőzésvezető, Steve Willis, illetve Pete Santiago gallérjára fognak felhelyezni, így gyakorlatilag az ő szemszögükből is láthatjuk az összecsapások legfontosabb – élő és lassított – mozzanatait.

Az egyik korábbi kísérlet a Khan–Garcia mérkőzésen (a felvételen kb. 16.50-től látható a különleges kameraállás):

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
2025.12.05. 15:52
Ezek is érdekelhetik