Ökölvívás: Szellő pontozásos győzelemmel debütált

Vágólapra másolva!
2014.06.06. 23:04
null
Szellő Imre (jobbra) győzelemmel debütált a profik között (Fotó: Mirkó István)
Pontozásos győzelemmel debütált a profi ökölvívók táborában Szellő Imre. A Ferobox Event frissen igazolt, korábbi amatőr klasszis bunyósa a péntek esti szentesi rendezvényen a grúz Paata Berikashvili ellen lépett kötelek közé, és ugyan a kiütés elmaradt, Szellő sikerrel abszolválta a 6 menetes összecsapást.



A találkozó folyamán a technikásabb Szellő volt a dominánsabb, de a kellemetlen stílusú Berikashvili nem adta könnyen magát. Szellő a 3. menetben a jobb fülén megsérült, de a vérzést a szünetben elállította az Erdei Zsolt által vezetett sarok, így – a záró 3 perc kivételével, amikor újra problémát okozott – a továbbiakban nem zavarta a magyar bunyóst.

Az idő előtti befejezés a záró menet kivételével nem volt benne a levegőben, de Szellő – aki a jövőben vélhetően cirkálósúlyban fog szerepelni – győzelme nem forgott veszélyben, és végül egyhangú pontozással hozta karrierje első hivatásos összecsapását.

Ezt követően Bedák Zsolt megosztott pontozással legyőzte a francia Amor Belahdj Alit, így megvédte a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú Európa-bajnoki címét.

A 30 éves magyar bokszoló 22. profi meccsén egy nagyon komoly ellenféllel találta szemben magát Belahdj Ali személyében. A találkozó első három-négy menetében Bedák tűnt jobbnak, ezt követően azonban a nagyon zártan védekező, ám folyamatosan támadó francia volt a pontosabb, rendre ő jött ki jobban a közelharcból és fölénybe került. A hajrában Erdei Zsolt tanítványa már jobban mozgott el lábon, és kívülről lényegesen hatékonyabb tudott lenni, igaz, riválisa is rendre talált, így sok ütést és hatalmas csatát láthattak a ringben a szentesi rajongók.

Az utolsó, tizedik menetben elkeseredett küzdelmet folytatott egymással a két bokszoló, akik láthatóan nagyon fáradtak voltak már ekkor, ám folyamatosan mentek előre. A meccs végén a francia edzője nyakába ugorva ünnepeltette magát, és Bedák is felemelt kézzel ment körbe a szorítóban. A három pontozó közül végül kettő a magyart, míg egy riválisát látta jobbnak, azaz Bedák Zsolt megosztott pontozással győzött és megvédte márciusban, Kecskeméten megszerzett Eb-címét. Bedák karrierje 21. profi sikerét aratta, és továbbra is egyetlen vereséget számlál.

FEROBOX EVENT PROFI GÁLA, SZENTES
Rácz József–Duka Krisztián (középsúly, 4 menet) p. gy.
Tóth Zoltán–Rafael József (nehézsúly, 4 menet) T. K. O. a 2. menetben
Török Ferenc–Balázs Dávid (félnehézsúly, 4 menet) p. gy.
Laki Róbert–Kassai Ignác (pehelysúly, 4 menet) p. gy.
Nagy „Lütyő” Imre–Mladen Zsivkov (szerb) (nagypehelysúly, 4 menet) p. gy.
Papp Zoltán–Dudinszki Mihály (nagyközépsúly, 4 menet) p. gy.
Baranyi Richárd–Harisz Csolakovics (szerb) (félnehézsúly, 6 menet) T. K. O. a 6. menetben
Nagy „Hóhér” József–Szatmári Attila (4 menet) T. K. O. a 2. menetben
Toni-Joel Camin (német)–Nagy Lajos Márk ( középsúly, 10 menet) p. gy.. a magyar ökölvívó megvédte a WBO ifjúsági övét
Szellő Imre–Paata Berikasvili (grúz) (cirkálósúly, 6 menet) p. gy.
Bedák Zsolt–Amor Belahdj Ali (francia) (kispehelysúly, 10 menet) p.gy.

www.profiboksz.hu/ MTI

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30
Ezek is érdekelhetik