Ökölvívó ob: Harcsa-Bacskai és Szellő-Darmos a döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.12.06. 22:31
Nem múlt el meglepetés nélkül a Győrben zajló férfi ökölvívó országos bajnokság pénteki elődöntős programja, ugyanakkor 75 kilogrammban és 91 kilogrammban is létrejött az "álompárosítás", miután előbbiben Harcsa Zoltán és Bacskai Balázs, utóbbiban pedig Szellő Imre és Darmos József jutott be a szombati fináléba.

A sportág szerelmesei vélhetőleg már a nyitónaptól készülnek a középsúlyú döntőre, mert már ekkor nyilvánvaló volt, hogy az olimpiai ötödik, idei Európa-bajnoki bronzérmes és világbajnoki negyeddöntős Harcsa csak ott találkozhat a 75 kilogrammban most debütáló Bacskaival, a 69 kilogrammos súlycsoport 2010-es Európa-bajnokával. A fináléba vezető út utolsó állomása Harcsa számára jelentett nagyobb feladatot, miután Hegyi Barnabás nagy küzdelemre késztette az elődöntőben, ugyanakkor Szántó Imre tanítványának egyhangú pontozásos sikeréhez nem férhetett kétség. A Vasas sportolója ezzel szemben meg sem izzadt, miután Telesa Rudolf másodpercek alatt feladta ellene a küzdelmet.

A nehézsúlyúak fináléja szintén érdekes és nagy csatát ígér a két jó barát, Szellő és Darmos között. Az elmúlt években a nemzetközi szövetség félprofi ligájában, a WSB-ben is szereplő Szellő eddigi legnagyobb sikereit félnehézsúlyban (81 kg) érte el, ott lett világbajnoki és olimpiai ötödik és Eb-harmadik is, míg eközben Darmos 91 kilogrammban lett kétszeres Eb-bronzérmes. Idén Szellő súlycsoportot váltott, és kiszorította a válogatottból szombati riválisát. Pénteken Szellő erődemonstrációt tartott, és a címvédő Deél Szabolcsot még az első menetben feladásra késztette, igaz, Darmos is simán győzve jutott a döntőbe.

A nap meglepetése 81 kilogrammban született: Harcsa Zoltán bátyja, az idei világbajnokságon is szerepelt Norbert nagy meglepetésre 2-1-es pontozással kikapott az ukrán származású Lányi Vitalijtól, aki a döntőben a címvédő Nagy Péter ellen lép majd ringbe.

Más váratlan eredmény nem született, így az idei Eb másik magyar bronzérmese, Varga Miklós (60 kg) fölényes győzelemmel jutott a fináléba, mint ahogy az ugyancsak válogatott Ungvári István (49 kg), Nagy Krisztán (56 kg) és Bernáth István (+91 kg) is.

A döntők szombaton 18 órától kezdődnek a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kapja vissza a régi fényét a magyar boksz!

Ökölvívás
2025.07.20. 07:54

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Hámori Luca remekelt az ökölvívó ob-n, Petrimán Milán csúcsmeccsen bokszolt

Ökölvívás
2025.07.04. 20:36

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31
Ezek is érdekelhetik