Profi boksz: Vitalij Klicsko jövőre újra szorítóba lép
A WBC Bangkokban tartott konferenciáján tiszteletét tette a szervezet nehézsúlyú bokszvilágbajnoka, Vitalij Klicsko is, aki utoljára tavaly szeptemberben, Manuel Charr ellen tette kockára a címét.
A negyedik x-et már elhagyó ukrán ökölvívó az eseményen bejelentette, hogy jövőre megvédi a vb-trónját, hiszen elmondása szerint a sérült jobb keze – amely miatt idén már nem tudott kiállni kihívójával, Bermane Stiverne-nel – megfelelő ütemben javul, így 2014-ben már készen lesz a feladatra.
Klicsko a továbbiakban megfogalmazta a politikai karriercélját is, ami nem más, mint Ukrajna miniszterelnöki széke, amelyért Vitalij 2015-ben szándékozik harcba indulni. Klicsko szerint országában az emberek 70 százaléka változást akar és hasonló reformokat kíván megvalósítani, mint amiket Lengyelországban véghez vittek, hogy Ukrajna is megfelelően be tudjon illeszkedni az európai vonulatba.
Legfrissebb hírek

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép
Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban
Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó
Népsport
2025.12.12. 13:24
Ezek is érdekelhetik





