Magyarok utáni elődöntők - magyar szemmel

PÁL ISTVÁN (ALMATI)PÁL ISTVÁN (ALMATI)
Vágólapra másolva!
2013.10.25. 18:45
null
Quigley egyhangú pontozással nyert
Magyar szemmel néztük az elődöntőket pénteken az almati amatőr ökölvívó-világbajnokságon, még annak ellenére is, hogy magyar bokszolóért már nem szoríthattunk.

A 69 kilós venezuelai Gabriel Maestre, a 75 kilogrammos ír Jason Quigley, a 81 kilós ír Joseph Ward és a +91 kilogrammos Ivan Dicsko ugyanis Bacskai Balázs, Harcsa Zoltán, Harcsa Norbert és Bernáth István számára jelentette a végállomást Kazahsztánban.

Quigley és Dicsko is egyhangú pontozással győzött, az orosz Artyom Csobotarjov, utóbbi pedig a német Erik Pfeifer legyőzésével került a szombati döntőbe.

Maestre a kubai Arisnodys Despaigne ellen veszített egyhangú pontozással, míg Ward a kubai Julio Perazától kapott ki ugyanúgy.

A tíz súlycsoportban egyébként negyven bunyós lépett volna ringbe a döntőbe jutásért, de Antony Fowler nem állt ki a kazah Zsanibek Alimhanuli ellen, ugyanis a 75 kilós angolnak a negyeddöntőben megsérült a keze és a szeme is.

A hazaiak hat sikernek örülhettek pénteken, és jegyezzük meg, nem is jogtalan győzelmeket arattak, azonban az egyik legnagyobb hazai kedvenc, a 60 kilós Berik Abdrahmanov vitatható végeredményű mérkőzésen megosztott pontozással maradt alul a kubai Lazaro Estradával szemben.

Az elkezdett elődöntők mindegyike végigment, látványos, jó mérkőzéseket láthattunk, úgy tűnt, az ökölvívók az éremszerzés tudatában felszabadultak, nem erőlködtek annyira, mint a korábbiakban.

A mérkőzésvezetők azonban továbbra sem torolták meg erélyesen a fejeléseket. Pár napja a nemzetközi szövetség (AIBA) edzői és orvosi bizottsága arra kérte (értsd: utasította) a bírókat, hogy azonnal lépjenek fel a szabálytalanságok ellen. Vagy a bírók nem hallgattak rájuk, vagy csak látszólagos intézkedésről van szó, de a lényeg ugyanaz, a sérülést okozók élveznek előnyt. Talán az is benne lehet egyébként a fejekben, hogy ha sérült bokszoló jut tovább, könnyen előfordulhat, nem tud kiállni a következő meccsre, az pedig nem szolgálja az ökölvívás érdekeit, ugyanis a nézők csalódottak lehetnek az elmaradt összecsapások miatt.

Szombaton magyar idő szerint 10 órakor kezdődnek a döntők, a magyar csapat pedig vasárnap délelőtt érkezik repülővel Budapestre.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüstérmet nyert Csehországban

Ökölvívás
2025.06.14. 22:06

Visszavonult a kétszeres ökölvívó olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko

Ökölvívás
2025.06.06. 09:10

Hámori Luca nagyon sok izmot felszedett

Ökölvívás
2025.06.04. 11:22

A Provident is a MÖSZ partnerei között

Ökölvívás
2025.06.03. 13:44

A ringben is minden jó, ha a vége jó

Népsport
2025.06.02. 17:47

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik