Profi ökölvívás: Erdei már Monacóban tréningezik

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 15:14
Erdei Zsolt profi ökölvívó megérkezett soron következő mérkőzésének helyszínére, Monacóba. Madár reggel a néhai hercegnéről elnevezett Princesse Grace rózsakert körül már rótta is a köröket Fritz Sdunek jelenlétében, majd az idilli környezetben, kellemes 15 fokos időben árnyékolt, hangolódott a délutáni bokszedzésre. A „Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes" torna minden bokszolójának hivatalos szállodája a Columbus Hotel Monte-Carlo, így korábbi  világbajnokunk már találkozott is szombati ellenfelével, az orosz Gyenyisz Gracsovval.

„Már az első napon összefutottam az ellenfelemmel, Gyenyisszel, akivel köszöntöttük is egymást. Sőt, még a reggelinél is a szomszédos asztalnál ült az egyébként jó egy fejjel nagyobb srác. Jó formában vagyok, jól érzem magam, és nagyon várom már a szombatot – nyilatkozta Erdei Zsolt kedden, a délelőtti edzést követően. – Délelőttönként futok a szálloda melletti kertben, a hotel körül, illetve a Földközi-tenger partján, majd árnyékolok és átmozgatok. Délután pedig a pár utcasarokra lévő bokszteremben edzünk Sdunek mesterrel."Erdei Zsolt kedden, a délelőtti edzést követően. – Délelőttönként futok a szálloda melletti kertben, a hotel körül, illetve a Földközi-tenger partján, majd árnyékolok és átmozgatok. Délután pedig a pár utcasarokra lévő bokszteremben edzünk Sdunek mesterrel."

Kedden este hivatalos sajtótájékoztatón, majd szerdán egy nyilvános tréningen is bemutatkoznak majd a gála szereplői.

„Zsolt nagyon jó formában van, megvan a gyorsasága és erőnléte is. Nagyon jó meneteket vívott Hamburgban is a sparringpartnerekkel, akik között volt egy orosz srác, akinek a stílusa nagyon hasonlított például Zsolt ellenfeléhez. Lelkesen és elszántan edz, kemény munkát végeztünk az elmúlt hetekben" – nyilatkozta Fritz Sdunek.

Erdei „Madár" Zsolt a „Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes" elnevezésű torna első fordulójában HEGYEM-nadrágban lép szorítóba. A Harcművészek az Egészséges Gyerekekért Mozgalom nagykövete az önzetlen segítségnyújtás szükségességére és a mozgalom küldetésének fontosságára akarja felhívni a figyelmet.

„HEGYEM" – ezt a feliratot hímezik arra az övre, amelyet Erdei Zsolt többszörös profi világbajnokunk a következő mérkőzésén visel. Zsolt felajánlása óriási jelentőséggel bír: a „Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes" négyestorna március 30-i első fordulóját ugyanis több tízmillióan kísérik majd figyelemmel, ezért a rendezvénynek hatalmas hatása lehet a civil szervezet életére.

„Ez lesz az eddig használt legszebb övem... Európa egyik ikonikus városában, egy hatalmas érdeklődéssel kísért rendezvényen a médiamunkások, tévénézők, a szurkolók egyaránt azt fogják kutatni: vajon Madár milyen szervezetet támogat ilyen büszkén és elkötezetten?! Reményeim szerint ez az öv nagyon sokat segít majd a HEGYEM megismertetésében, és ezáltal sokat segít azoknak a hátrányos helyzetű magyar gyerekeknek, akiket a mozgalom már három éve támogat" – nyilatkozta a mozgalom apai nagykövete, Erdei Zsolt.

„Ez egy példaértékű és rendkívüli felajánlás, és nagyon köszönjük a HEGYEM gyerekek nevében. A HEGYEM-nek szüksége van a segítő kezekre, az olyan harcosokra, akik a mai világban figyelembe veszik a rászorulók érdekeit, és ha tudnak, segítenek. Nekünk fontos a szlogenünk: Küzdj Másokért!" – kommentálta a hírt Gubacsi Attila, a HEGYEM alapítója.

www.profiboksz.hu/Megaphone TPM

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:21

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik