Ökölvívás: sérülés döntött a WBA kisváltósúlyú vb-címéről

Vágólapra másolva!
2012.12.01. 11:38
Furcsa körülmények között, technikai döntéssel talált gazdára péntek este a WBA betöltetlen kisváltósúlyú világbajnoki címe. Az üresen álló trónért két veretlen ökölvívó, a többszörös világbajnok Joan Guzman és az IBO-bajnok Habib Allahvergyijev csapott össze egymással a floridai Sunrise-ban, és az orosz nyert.

A hullámzó találkozón Allahvergyijev tűnt agresszívabbnak, s a 3. menetben egy közelről indított és fejre mért kombinációval padlóra is küldte Guzmant. A leütést gyorsan kiheverte a dominikai bunyós, de a 8. felvonásban egy váratlan sérülés véget vetett a szoros csatának.

Guzman egy ellépés után megbotlott, elesett, és az eset során megsérült a bal térde. A Kis Tyson becenevű öklöző először még felállt, és rövid pihenő után jelezte, készen áll a folytatásra.

Allahvergyijev, látva ellenfele sérülését, azonnal támadásba lendült, és ütészáport zúdított a sántító Guzmanra, aki így pár másodperc múlva ismét padlóra került. Luis Pabon mérkőzésvezető jelezte, ezúttal sem történt leütés, és felsegítette Guzmant, aki viszont már nem tudta folytatni a küzdelmet, így a szabályok értelmében lepontozták az eddig látottakat.

A három döntnökből ketten is – minimális mértékben – jobbnak látták Allahvergyijevet (76:75, 76:75), míg a harmadik ítész Guzman mellett tette le a voksát ugyanilyen arányban, így a 29 éves orosz bokszoló birtokába került a WBA címe.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik