Ökölvívás: a visszatérő Hattont kiütötték, újra visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.25. 06:41
null
Ricky Hatton elbukta a meccset... (Fotók: Reuters)
Nem sikerült a visszatérés Ricky Hattonnak: a britek váltósúlyú ökölvívó klasszisa három és fél év kihagyás után újra kötelek közé lépett szombat este szülővárosában, Manchesterben, de miután ellenfele, a bokszvilágban kevéssé ismert ukrán Vjacseszlav Sencsenko kiütötte a kilencedik menetben, újra bejelentette visszavonulását.

A 34 éves Hatton a meccs elején előnyre tudott szert tenni, de kezdett fáradni, és a kilencedik menetben a nála egy évvel idősebb Sencsenko testre mért erős balhorogjától padlót fogott, és nem tudott felállni.

A mérkőzés után Hatton közölte, hogy a vereség ellenére boldognak érzi magát, de visszavonul. „Egy harcos tudja, és én is tudom, hogy nincs tovább. Kaptam lehetőséget és kaptam válaszokat. Bármennyire is felkavaró, embernek kell lennem, és ki kell mondanom, hogy ez Ricky Hatton vége" – mondta a korábbi brit világbajnok.

Ricky Hatton három és fél éve lépett ringbe utoljára Manny Pacquiao ellen, és akkor súlyos vereséget szenvedett. A brutális kiütés kizökkentette lelki egyensúlyából: depresszióba esett, alkoholba menekült, kábítószerezett, és voltak öngyilkossági kísérletei. Kislánya születése után tudott talpra állni, és újra edzeni kezdett.

A szombati meccsen harmadszor szenvedett vereséget a britek ünnepelt bokszolója. Hatton a többi 45 mérkőzését megnyerte, 32 alkalommal kiütéssel győzött. Az ugyancsak volt világbajnok ukrán sportolónak ez volt a 34-ik mérkőzése. Sencsenko ezek közül csak egyet veszített. Harminchárom győztes mérkőzése közül huszonkettő kiütéssel ért véget.

A VISSZATÉRŐ HATTONT KIÜTÖTTÉK

...majd bejelentette, hogy visszavonul
...majd bejelentette, hogy visszavonul
Legfrissebb hírek

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Profi ökölvívás: Tyson Fury ismét visszatér

Ökölvívás
2026.01.04. 17:17

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Nem lesz több meccse, visszavonult Terence Crawford

Ökölvívás
2025.12.17. 14:47
Ezek is érdekelhetik