NB II, Keleti csoport: ismét kikapott, nulla ponttal zárt a Baktalórántháza

Vágólapra másolva!
2010.06.09. 20:06
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának 27. fordulójából elmaradt mérkőzésen a Bőcs magabiztosan, 4–0-ra legyőzte az utolsó helyen álló Baktalórántházát.

A találkozót az árvíz miatt Tiszaújvárosban rendezték meg.

Érdekesség, hogy az utolsó mérkőzését is letudó, a másodosztálytól már korábban búcsúzó Baktalórántháza így pont nélkül zárta a bajnokságot, ugyanis a csapattól korábban hat pontot levontak.

 

 NB II, KELETI CSOPORT
27. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉS
BŐCS KSC–BAKTALÓRÁNTHÁZA 4–0 (2–0)
Tiszaújváros, 100 néző. Vezette: Janitz (Farkas B., Horváth R.)
BŐCS: Erdélyi – Bokros, Úr, Juhász Gy., Vass – Sikróczki, Lázár, Lipták, Vasas (Tóth K., 76.) – Zsarnai (Orlóczki, 68.), Ondó. Vezetőedző: Zsiga Gyula
BAKTALÓRÁNTHÁZA: Nagy Z. – Geda, Márkus Gy., Szenes, Lévai (Kiss R., a szünetben) – Molnár L. (Marics, az 55.), Nagy D. (Illés L., 74.), Bodnár J., Zámbori – Kozma J., Rákóczi. Játékos–edző: Illés László
Gólszerző: Vasas (1–0) a 25, Lázár (2–0) a 45., Ondó (3–0) a 47., Orlóczki (4–0) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Zsiga Gyula: – Csak a győzelem és más semmi…
Illés László: – A bajnokság végére teljesen leeresztettünk, nagyon gyenge játékot nyújtottunk és tulajdonképpen az ellenfél zs csapata is könnyen vert meg minket.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Szolnoki MÁV FC 27 17 6 4 51–26 +25  57
2. DVSC-DEAC 28 17 4 7 53–26 +27  55
3. REAC 27 15 5 7 74–33 +41  50
4. Dunakanyar-Vác 27 14 7 6 43–33 +10  49
5. Mezőkövesdi SE 27 11 8 8 37–35 +2  41
6. Vecsési FC 27 11 7 9 43–30 +13  40
7. Makó FC 28 11 5 12 46–46 0 38
8. Bőcs KSC 27 9 11 7 33–33 0 38
9. BKV Előre SC 27 9 10 8 36–37 –1  37
10. MTK Budapest II 28 10 5 13 53–48 +5  35
11. Hajdúböszörményi TE 27 9 7 11 30–36 –6  34
12. Kazincbarcikai SC 28 9 5 14 35–50 –15  32
13. Békéscsaba Frühwald SE 27 7 6 14 31–44 –13  27
14. Restart-Ceglédi VSE 27 6 9 12 37–49 –12  27
15. Baktalórántháza VSE 28 1 3 24 21–97 –76  0
 A Szolnok már bajnok. A Baktalórántházától hat pont levonva.
Legfrissebb hírek

Bejelentették Szalai Attila érkezését; a Chelsea-től igazol az Arsenal – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 15:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
Tegnap, 11:05

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:56

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
Tegnap, 9:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik