Találatok a WTCR címkére

Találatok száma: 448

Sportrádió: Átkattan valami az ember fejében, amikor sisak van rajta – Michelisz

2023-10-04 19:16:11

November 19-én ismét felérhet a csúcsra a WTCR 2023-as idényében Michelisz Norbert – három futammal a vége előtt vezet a pontversenyben –, ráadásul azon a makaói pályán, ahol legelső győzelmét aratta 2010-ben. Pécs környéki kis srácként, hét-nyolc évesen fertőzte meg a rali, és amikor tavaly Thierry Neuville-lel ment Zolderben együtt egy promóciós eseményen, akkor tudatosult benne, ki kell ezt próbálnia. Ez a pillanat pedig most jön el, amikor ezen a hétvégén rajthoz áll a nyíregyházi Rally Hungary Eb-futamán. A Sportrádióban Suba Kata vendége volt Michelisz Norbert.

rali WTCR Sportrádió Rally Hungary Michelisz Norbert

Verstappen-uralom és a WTCR-korszak vége – 2022 az autósportban

2022-12-30 13:14:24

Bár a koronavírus-járvány 2022-ben már kevésbé szólt bele a nemzetközi autósport alakulásába, idén is akadtak nehezítő tényezők – elég csak az orosz–ukrán háborúra gondolni. A Formula–1-ben azonban végre megkezdődhetett az új korszak, ami a nagy izgalmak mellett kissé a 2010-es évek elejét hozta vissza, ugyanis a végeredményt tekintve egy Red Bull-versenyző dominanciájáról szólt az idény. A királykategóriát évekig uraló Mercedesnek 2022 csak a Formula–E-ben hozott világbajnoki címet, míg az év végén el kellett búcsúznunk Michelisz Norberték sorozatától, a túraautó-világkupától. Íme, a 2022-es idény legfontosabb történései a Nemzeti Sport által kiemelt nemzetközi szériákban!

WTCR Stoffel Vandoorne Red Bull Michelisz Norbert Mercedes Max Verstappen

Sportrádió: Remélem, jövőre is versenyezhetek – Nagy Dániel

2022-12-01 18:45:38

A hetedik helyen zárta a WTCR történelmi, utolsó idényét Nagy Dániel, a Zengő Motorsport autóversenyzője, aki az évadkezdés előtt alig hitt a fülének, amikor Zengő Zoltán felhívta. Életében először vezetett az élen világkupafutamon, és soha nem tört össze autót annyira a Hungaroringen, mint ebben az évben. 

túraautó WTCR Sportrádió Nagy Dániel

WTCR: Michelisz és Nagy sok pontot szerzett a legutolsó futamon

2022-11-27 20:09:08

Gilles Magnus aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) történelmének utolsó futamán. A dzsiddai versenyhétvége záró viadalán még Viktor Davidovszki, illetve a 2022-es bajnok, Mikel Azcona állhatott fel a dobogóra. Michelisz Norbert a negyedik, Nagy Dániel a hetedik helyen zárta a versenyt. A pole pozícióból rajtoló Tassi Attilát kilökték, így ezt a futamot sem tudta befejezni.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Szaúdi Nagydíj Nagy Dániel Michelisz Norbert

WTCR: Berthon nyert Michelisz előtt a dzsiddai első futamon

2022-11-27 18:00:16

Rajt-cél győzelmet aratott Nathanaël Berthon a túraautó-világkupa (WTCR) utolsó versenyhévégéjének első futamán. A belga pilóta mögött Michelisz Norbert ért célba, harmadikként Tom Coronel látta meg a kockás zászlót. Tassi Attila és Nagy Dániel is nehéz futamon van túl, amelyet végül be sem tudtak fejezni.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Szaúd-Arábia Nagy Dániel Michelisz Norbert

WTCR: Michelisz az első sorban az utolsó időmérőn; Azcona a bajnok!

2022-11-26 17:04:36

Nathanaël Berthon nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) dzsiddai versenyhétvégéjének időmérőjét, aminek már második szakasza bajnokavatást hozott. Mikel Azcona ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert a pontversenyben, így a spanyol versenyzőé a sorozat utolsó bajnoki címe. Michelisz Norbert a második helyen zárta a kvalifikációt, így az első sorból vághat neki a főfutamnak, míg Tassi Attila a második versenynek vághat neki a pole pozícióból.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Szaúd-Arábia Nagy Dániel Michelisz Norbert

WTCR: Tassi és Michelisz a top 10-ben Szaúd-Arábiában

2022-11-26 12:07:17

Gilles Magnus zárt az élen a túraautó-világkupa (WTCR) utolsó versenyhétvégéjének első, míg Nathanaël Berthon a második szabadedzésén. A vb-éllovas Mikel Azcona második és negyedik hellyel készült az időmérőre, míg a magyarok közül Tassi Attila zárt legelőrébb. A Honda magyarja az első tréningen az ötödik, a másodikon a tizedik pozíciót foglalta el. Michelisz Norbert kilencedik és hatodik, Nagy Dániel tizenkettedik és tizenötödik hellyel hangolt a folytatásra.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Nagy Dániel Michelisz Norbert Hyundai

WTCR: Michelisz domináns győzelmet aratott a bahreini 2. futamon – videó

2022-11-12 08:12:10

A hetedik helyről rajtolva aratott győzelmet Michelisz Norbert a túraautó-világkupa (WTCR) bahreini versenyhétvégéjének második futamán. A dobogón Esteban Guerrieri és Nicky Catsburg ünnepelhetett a magyar versenyzővel, Nagy Dániel a 10. helyen látta meg a kockás zászlót.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Nagy Dániel Michelisz Norbert Boldizs Bence

WTCR: Azcona nyert; Michelisz második az első bahreini versenyen

2022-11-11 16:52:44

Mikel Azcona aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) bahreini versenyhétvégéjének első futamán. Mögötte Michelisz Norbert és Nathanaël Berthon következett, míg Tassi Attila a kilencedik, Nagy Dániel a tizenegyedik, Boldizs Bence a tizenharmadik helyen látta meg a kockás zászlót.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Nagy Dániel Michelisz Norbert Hyundai

WTCR: Azcona a pole-ban, Michelisz a 2. sorban Bahreinben

2022-11-11 11:24:50

Mikel Azcona nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) bahreini versenyhétvégéjének időmérőjét. Ennek értelmében a bajnoki pontversenyt vezető spanyol pilóta rajtolhat a pole pozícióból az első futamon, amelyet Michelisz Norbert a negyedik helyről kezdhet meg. Tassi Attila egy ezredmásodperccel maradt le a kvalifikáció harmadik szakaszáról, s a hatodik pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását a nyitó viadalon.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Nagy Dániel Michelisz Norbert Boldizs Bence

WTCR: Michelisz a top 5-ben a bahreini időmérő előtt

2022-11-10 14:06:04

Esteban Guerrieri zárt az élen a túraautó-világkupa (WTCR) bahreini versenyhétvégéjének második szabadedzésén. Mögötte Néstor Girolami és Mikel Azcona következett, míg a magyar indulók közül Michelisz Norbert az ötödik, Tassi Attila a tizenkettedik, Boldizs Bence a tizennegyedik, míg Nagy Dániel a tizenötödik pozícióban zárt.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Nagy Dániel Michelisz Norbert Hyundai

WTCR: átalakult mezőnnyel és Berthon elsőségével indult a bahreini hétvége

2022-11-10 09:43:22

Nathanaël Berthon bizonyult a leggyorsabbnak a túraautó-világkupa (WTCR) utolsó előtti versenyhétvégéjének első szabadedzésén. A bahreini nyitányon a negyedik pozícióban végző Michelisz Norbert volt a leggyorsabb a magyar versenyzők közül.

WTCR Tassi Attila Nagy Dániel Michelisz Norbert Boldizs Bence Bahrein

WTCR: az idény végén megszűnik a sorozat – hivatalos

2022-10-14 14:18:49

A túraautó-világkupa (WTCR) 2022-es szezonjából hátralévő két versenyhétvége után nem lesz folytatás a sorozatban – olvasható a hivatalos honlapon megjelent közleményben. A WTCR versenyeit szervező Discovery Sport Events ugyanis másképpen képzeli el a túraautóversenyzés jövőjét.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Nagy Dániel Michelisz Norbert

WTCR: F1-es pályákon zárul a 2022-es idény

2022-09-01 13:13:55

Kiderült, hol folytatódik a túraautó-világkupa (WTCR) 2022-es idénye. Miután a távol-keleti versenyhétvégéket törölni kellett, a szezon utolsó két fordulóját Bahreinben és Szaúd-Arábiában rendezik – jelentették be a sorozat hivatalos honlapján.

WTCR Szaúd-Arábia Bahreini Nagydíj

WTCR: újabb zengős győzelem; Michelisz negyedik a 2. versenyen

2022-08-07 16:49:36

Rob Huff nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) franciaországi versenyhétvégéjének második futamát. A dobogóra még Mehdi Bennani és Mikel Azcona állhatott fel – utóbbit Michelisz Norbert engedte el a verseny hajrájában, így a magyar versenyző a negyedik helyen ért célba Anneau du Rhinben. Tassi Attila a kilencedik lett, az ismét peches Nagy Dániel a 12. pozícióban látta meg a kockás zászlót.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Rob Huff Nagy Dániel Michelisz Norbert

WTCR: Berthon nyert, Michelisz 4. lett az első versenyen

2022-08-07 11:52:44

Nathanaël Berthon aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) franciaországi versenyhétvégéjének első futamán. Másodikként a pole pozícióból induló Néstor Girolami ért célba, a dobogóra még Gilles Magnus állhatott fel, ám utóbbit megbüntették a futamot követően, így Mikel Azconáé lett a harmadik hely. Michelisz Norbert így negyedikként zárt, Nagy Dániel nyolcadikként ért célba. Tassi Attila futamának egy defekt vetett véget idő előtt.

Zengő Motorsport WTCR Tassi Attila Nagy Dániel Michelisz Norbert

WTCR: Girolami pole-ban; Michelisz nyolcadik Franciaországban

2022-08-06 15:44:20

Néstor Girolami szerezte meg a pole pozíciót a túraautó-világkupa (WTCR) második franciaországi versenyhétvégéjének időmérőjén. Mögötte Nathanaël Berthon és Mikel Azcona végzett, míg a magyarok közül Michelisz Norbert a nyolcadik, Tassi Attila a 11., Nagy Dániel a 12. helyre kvalifikálta magát.

WTCR Tassi Attila Nagy Dániel Michelisz Norbert Hyundai

WTCR: nem vesz részt a folytatásban a Lynk & Co, 12 autó marad

2022-08-04 09:42:11

Kiszáll a túraautó-világkupából (WTCR) a Lynk & Co, miután nem sikerült megoldani a hivatalos gumiszállító, a Goodyear abroncsaival kapcsolatos problémákat. A kínai gyártónál és az autóikat versenyeztető Lynk & Cónál ennek következtében úgy döntöttek, hogy biztonsági okokból már nem állnak rajthoz ebben az idényben.

WTCR Lynk & Co Cyan Racing

WTCR: Magnus nyert, Michelisz 4. lett a vallelungai 2. futamon

2022-07-24 17:26:55

Gilles Magnus aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) olaszországi versenyhétvégéjének első futamán. A dobogóra még Nathanaël Berthon és Mikel Azcona állhatott fel. Michelisz Norbert a negyedik helyen ért célba, a futam elején a második pozícióban autózó Tassi Attila nyolcadikként látta meg a kockás zászlót.

WTCR Vallelunga Tassi Attila Olaszország Michelisz Norbert Gilles Magnus

WTCR: Michelisz és Tassi is a top 5-ben az első futamon Vallelungában

2022-07-24 11:37:45

Néstor Girolami nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) olaszországi versenyhétvégéjének első futamát. Michelisz Norbert sokáig harcolt a harmadik helyért, ám a dobogóra végül Mikel Azcona és Gilles Magnus állhatott még fel. Michelisz a negyedik helyen ért célba, ötödikként Tassi Attila látta meg a kockás zászlót Vallelungában.

WTCR Vallelunga Tassi Attila Olaszország Néstor Girolami Michelisz Norbert