Kocsis Sándor nem gyújtott rá
Mondhatjuk róla, hogy számolatlanul rúgta-fejelte a gólokat, ám a gól már csak olyan, hogy számolva jó. Kocsis Sándornak például jellemző a klasszisára, hogy a válogatottban is roppant eredményes volt (1948–1956: 68 mérkőzés/75 gól), gólkirálya az 1954-es svájci világbajnokságnak (11 gól), pályafutásának összesített mérlege pedig lenyűgöző (906/1187), annyit jelent, hogy meccsenkénti átlaga: 1.31.
1950 szeptemberében a válogatott 17 góllal jelezte jó formáját a X. Ker ÉDOSZ elleni Maglódi úti edzőmeccsen (17:1), 2500 néző látta, hogy Kocsis 8 gólt szerez. Nagy felhajtás nem volt a több mint fél tucat gól körül, legfeljebb annyit állapítottak meg, hogy jó formában van.
Pedig nem csodálkozhatott volna senki némi letörésen, hiszen 1950 nyarán vezényelték át a Fradiból (akkor: ÉDOSZ) a Bp. Honvédba Budai II Lászlóval. A „villámigazolásról” nem adott hírt még a Népsport sem, az Üllői út addigi kedvence az augusztus 20-i bajnoki nyitányon egyszercsak megjelent a kurzus csapatában (Bp. Honvéd–Diósgyőr 2:2).
A döntés érdekessége, hogy a Ferencváros is lehetett volna a kiemelt együttes, a politikai vezetés hajlott rá, ám Sebes Gusztáv meggyőzte őket, hogy inkább ne, ki tudja, mire vezet, hogy tömegek állnak a klub mögött. Végül – mesélték még a kortársak – a Bp. Honvéd mellett az döntött, hogy Sebes gesztussal kívánt élni a nagy hatalmú honvédelmi miniszter, Farkas Mihály felé, rábeszélve őt a Bp. Honvéd kiemelésére. Hogy megtette, benne volt, hogy Bozsik József és Puskás Ferenc is erre biztatta.
Az 1950 második felében történtekhez hozzátartozik, hogy ekkorra már a legnagyobb sztár, Puskás Ferenc túl volt az önkritikán 1948 őszén. A válogatott Bulgáriától kapott ki (0:1), a Kispest pedig a Győrtől (0:4), mindkétszer Öcsi volt a bűnbak. Szófiában Borisz Trnkovot, Győrben Hiba II Jánost tette átmenetileg harcképtelenné, ezért eltiltották a válogatottságtól. A Népsport megjegyzi, hogy „a bírálat csak jó hatású lehet, ha helyes önbírálat követi”, és láss csodát a következő számban a lap máris közli Puskás önbírálatát. „Úgy érzem, hogy máris más ember vagyok és bajnoki mérkőzésen is meglátják majd, hogy többet játszom és kevesebbet beszélek” , a Népsport pedig: „Puskás értéke sokat emelkedett a szemünkben, (…) esete is azt bizonyítja, hogy a helyesen alkalmazott bírálat egyenesen kötelessége a sportvezetőknek.”
Nem tudok szabadulni a gondolattól, Kocsis esetében is arról volt szó, hogy a játékosnak ne legyen – mai kifejezéssel élve – nagy arca. Pedig Kispesten akár lehetett is volna, hiszen az 1950. őszi félidényes bajnokságban 15 meccsen 24 gólt szerzett.
Először még az idény előtt, a Béke-kupa elődöntője után (Textiles: 2:3) találták meg, mert „hamar beletörődött abba, hogy »árnyékával«, Bosánszkyval nem tud megbirkózni” . Kocsis védekezett („Hiába, nem tudok Bosánszky ellen játszani. Kíméletlen.”), a Népsport azonban nem fogadta el. Sőt. „Puskás aligha nyugodott volna bele olyan könnyen a sorsába, mint Kocsis” – írták, miközben Öcsi sem remekelt. Akarták, nem akarták, de a lényeg, hogy nem tudták összeugrasztani őket.
Szeptember végére mintha kiegyenesednének a dolgok, már az a téma, hogy milyen jók – együtt. „A két nagy tudású játékos igen jól megérti egymást. Különösen az a feltűnő, hogy milyen gyorsan találják, meg a legkülönbözőbb helyzetekben is mindig a legjobb megoldást. Mindketten érzik, hogy a másik mit akar csinálni, mi az elgondolása.”
Az albánok elleni fölényes győzelemben (12:0) két góllal részes Kocsis, mi több, „a magyar csapat legjobb játékosa volt. Rengeteget mozgott, mutatta, magát, sok használható labdát adott elsősorban Budai II-nek és Palotásnak, kitöréseivel állandó veszélyt jelentett az albán kapura.”
Október elején a csehszlovák hadsereg napján tornát rendeztek Prágában. Kocsis három meccsen hat gólt szerzett. A CDNV (később: CSZKA) Szófia (4:1) elleni meccsről nem közölt részleteket a Népsport, de a CWKS (Legia) Warszawa (4:2) ellen „három gólja ellenére gyengén játszott. Állva várta a labdákat, erőtlenül, lélektelenül mozgott.” A helyi ATK-val (Dukla) döntetlen volt az eredmény (2:2), „szokásától eltérően a leshatáron tanyázott, jóformán semmire sem vállalkozott” .
A győztes tornát összegezve azt írták róla, hogy rá sem lehetett ismerni. Bágyadtan, gyámoltalanul mozgott. Nem sikerültek az elgondolásai, nagy helyzeteket hagyott ki, nem vállalt eleget magára, kiábrándítóan szerepelt. Csak ritkán csillogtatta meg tudását.
Következett a válogatott edzőmeccse Orosházán (9:0, egy gól), ahol „fáradtan, erőtlenül mozgott, alig vállalkozott valamire. Pihenésre volna szüksége.”
A dolgozók is megtalálták. Mándi Gyula, Sebes jobbkeze a válogatott játékosértekezletén felolvasta Szőczei Gyula nyílt levelét, a MÁVAG Kossuth-díjas sztahanovista munkása azt is megkérdezte, mi az oka Kocsis formahanyatlásának. A beszámoló szerint:
„Kocsis eleinte nem tud válaszolni – töpreng. Aztán ezt mondja: – Talán nem voltam a legjobb erőben… Ebből a szempontból nem nagyon figyeltem magamat, de utánagondolva, lehet, hogy mégis ez lehetett az oka…
Kocsis cigarettát vesz elő, rá akar gyújtani. Puskás megkéri, tegye el, ne gyújtson rá. Megmagyarázza neki, hogy a sztahanovisták a legnagyobb gondossággal, a legapróbb részletekig kidolgozzák előkészületeiket a nagy feladatok teljesítésére, s ugyanúgy kell nekik is még a jelentéktelennek látszó körülményt is figyelembe venni. »Ha te most kevesebbet szívsz el, mint máskor, akkor véleményem szerint ez a mérkőzéseken csak hasznodra válhat«. Kocsis igazat ad a csapatkapitánynak, és nem gyújt rá.”
A poén viszont az övé. December 24-én (mikor máskor…?) a Bp. Honvéd–Textiles meccsen dőlt el a félidényes bajnokság első helye. A Textiles (inkább MTK) 3:1-re vezetett, ám jön Kocsis és mesterhármasával már 4:3. A vége 6:3, első a Bp. Honvéd.
„ Ezen a mérkőzésen »függetleníteni« tudta magát Bosánszkytól – szögezi le a tudósítás – a kapu előtt – különösen fejeseivel – állandó veszélyt jelentett.” És végül a hepiend: „Kocsis mind a három gólját fejelte. Ezek a fejesek mind mintaszerűek voltak. Olyanok, amelyeket tanítani lehetne. Mindig a legmegfelelőbb pillanatban ugrik fel, ugrás közben jól ki tud emelkedni, végig nézi, szinte érzi a labdát, és sokszor egészen kis mozdulattal is nagy erőt ad a fejelésbe. Kocsisnak a fejelőtudását közkinccsé kellene tenni. Ki kellene elemezni fejelése minden mozzanatát, filmre kellene venni és mindezt oktatni.”
Már csak azért is, mert a korabeli beszámolók és meccsfilmek alapján góljainak 40-45 százalékát fejesből szerezte. Ha már itt tartunk, a jobblábas lövéseknél 35-40 százalék, a ballábasoknál 15-20 százalék az arány.
Íme, egy univerzális csatár.
| EMLÉKEZTETŐ |
| X. Ker. ÉDOSZ–Magyar válogatott 1:17 (1:9) 1950. szeptember 6., Budapest, Maglódi út, 2500 néző, vezette: Harangozó MAGYAR VÁLOGATOTT: Grosics – Kovács II, Börzsei, Tóth III (Buzánszky, 46.) – Kovács I, Bozsik (Bányai, 51.) – Budai II, Kocsis, Palotás (Hidegkuti, 51.), Puskás, Czibor Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv Gólok: Kalapács, illetve Kocsis (11., 22., 30., 38., 39., 42., 72., 82.), Palotás (16., 48.), Puskás (28., 49., 73., 81.), Czibor (34., 74.), Budai II (70.) |
| NÉVJEGY |
 KOCSIS SÁNDOR |
