Schaffer Alfréd: futballkirály puskával
A játékosként, edzőként és játékos-edzőként számos klubban megforduló, vissza-visszatérő, erőteljes alkatú, ám technikás Schaffer Alfréd 21 évesen már az MTK játékosa volt. A válogatottban 1915 és 1919 között a meccs/gól átlagát (15/17) tekintve a harmadik legeredményesebb magyar futballista Kocsis Sándor és Deák Ferenc mellett. Ahol nem érezte jól magát, onnan távozott, és nem volt ellensége a pénznek, noha a sportág 1926-ig amatőr alapokon működött – más kérdés, a közvéleményben hamar elterjedt, hogy a labdarúgók úgy amatőrök, hogy közben játékukért pénzt vesznek fel… Ezért – no meg az időnként mutatott rossz produkciójuk miatt – álamatőröknek titulálták őket.
Első válogatott mérkőzésén 1915. november 7-én az Üllői úton Ausztria ellen (6:2) három gólt szerzett. Ezt írta a Sporthírlap: „A nap hőse kétségtelenül Schaffer volt, aki tényleg azt nyújtotta, amit a közvélemény várt tőle. Passzai, driblijei kitűnően sikerültek, lövései tekintetében pedig újabb fényes bizonyítékot szolgáltatott félelmetes gólcsináló hírnevéhez.” Rá egy évre Bécsben 3:3-ra végződött az osztrák–magyar, Spéci az 56. percben lőtt góllal egyenlített. A Sporthírlap áradozott: „Talán még sohasem volt annyira tudásának zenitjén, mint tegnap. Ő volt a mezőnynek kimagaslóan legjobb embere. (…) Ő rúgta a magyar csapat harmadik goalját, és ebben a kalandos nehézségeken keresztülvitt labdában benne volt a footballjáték minden gyönyörűsége.”
Az 1917. június 3-án az MTK-pályán 6:2-re megnyert magyar–osztrákon is parádézott. „Schaffer bravúros egyéni akcióiról, hatalmas lövéseiről és társaival való összjátékáról szólva kifogyunk a dicsérő jelzőkből.” Utolsó találkozóján 1919. április 6-án ugyancsak az Üllői úton 2:1-re győztünk, nem szerzett gólt. A Sporthírlap meg is jegyezte: „Schaffer sok igyekezettel, de nagy balszerencsével dolgozott. Egyes jól kezdődő akciói épp a befejezésnél szenvedtek hajótörést, bár kétségtelen, hogy messze van még régi formájától.” A lap megírta, hogy a közönség „megértő lelkesedéssel, csillogó szemekkel hallgatta a tüzes beszédeket”, amelyeket Bokányi Dezső népbiztos (1920-ban halálra ítélték, fogolycserével végül a Szovjetunióba került, ahol a sztálini tisztogatás áldozata lett) és három társa mondott a találkozó előtt. A legendás csapatképen Spéci puskával a jobb kezében áll társai körében…
A tanácshatalmat követő politikai kurzus nem ölelte keblére a kommünt fegyverrel szolgáló elvtársat, nem véletlen, hogy az MTK 1919-es túrájáról nem tért haza, igaz, a húszas évek elején így nyilatkozott. „A kommün bukása után előállott új politikai helyzetben, érthető okokból, de most már hozzátehetem, hogy ok nélkül, féltem hazamenni.” A Fussballkönig – német nyelvterületen csak a Futballkirály névvel illették – ezt követően karrierjét nagyrészt külföldön folytatta, majd a hazatérő világpolgár két idényben is edzősködött a Hungáriánál 1935 és 1938 között, 1933-ban az is felvetődött, még futballozik, 40 évesen nem ment neki rosszul a játék, ám bajnokin Senkey Imre nem állította be. Később Nürnbergben vállalt edzői munkát, megnyerte a bajor birodalmi bajnokságot. Ezt követően hívta Brüll a Hungáriához, a kék-fehérek 1929 óta nem nyertek aranyérmet. Schaffer megzabolázta a sztárokat is, jött, látott és győzött, az 1936-os és az 1937-es bajnokságot vele nyerték meg.
Az 1938-as vb-n dr. Dietz Károly szövetségi kapitány mellett dolgozott. „Alattvalóként”, mert az egykori rendőrkapitány a válogatottnál sem tűrt ellentmondást, Spéci szakmai tanácsait nemigen fogadta el. Az egykor Kun Béla letartóztatásáért Horthy Miklós kormányzó kegyeibe is beférkőző, ám a futballban kevésbé jártas Dietz, és szakma minden csínját-bínját ismerő, a játékosok körében nagy tekintélyű, viszont az 1919-es tanácshatalomban Vörös Őrség-tag Schaffer duója egyedülálló a világban. Spéci szerepe arra korlátozódott, hogy borjúpörköltet készített a válogatott tagjainak, meg a meccsek előtt tömör, patetikus mondataival tüzelte fel a pályára lépőket…
A vb után Bukarestben a Rapiddal két Román Kupát nyert (1939, 1940), majd az AS Romához szerződött. A már testes, több mint egy mázsát nyomó, az életet és különösen a sört kedvelő Schaffer ars poeticájának megfelelően ott is a támadójátékot favorizálta, s a Torino előtt megnyerte a bajnokságot (1942), amit így kommentált: „Örülök a sikernek, de sokkal boldogabb lennék, ha mindezt Magyarországon, magyar csapattal érhettem volna el.”
Nem maradt Itáliában, 1943 májusától a Ferencváros edzője lett. A KS szerint: „A Fradi vezetősége megunván a csapat gyenge szereplését s a meglazult fegyelmet, leszerződtette edzőként Schaffer Alfrédot, az Olaszországból nemrég hazatért kiváló oktatót.” Tekintélye meghozta a fegyelmet is, mert bizony „neves játékosok, öreg válogatottak néztek gyakran és hosszasan a borospoharak fenekére”. A csapat 1943-ban és 1944-ben megnyerte a Magyar Kupát, de a bajnoki győzelem nem sikerült. A Bayernhez szerződött Münchenbe (1944) – a bajor városban feleségének sörözője volt –, itt is hunyt el 1945-ben. Augusztus utolsó napjaiban Prien am Chiemsee vasútállomáson a vonatról egy ismeretlen öntudatlan férfit szedtek le, akit egy futballhoz értő személy azonosított, hogy ő bizony Schaffer Alfréd. Kórházba vitték, ahol néhány nap múlva elhunyt, és ezen a településen temették el… Spéci tekintélyét és tiszteletét mi sem jellemzi jobban, mint hogy az AS Roma 1949. júniusi bajorországi túráján a klub küldöttségének tagjai főhajtással tisztelegtek a sírjánál.
 Született: 1893. február 13., Budapest |
