Zita királyné vagy Anasztázia hercegnő? - Szépségverseny, 13. rész, szavazás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.19. 14:21
A magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság kapcsán szubjektív szavazásra csábítjuk az NSO olvasóit. A torna legszebb játékosát kereső szavazás az elődöntőhöz érkezett, ahol a magyar és az ukrán jelölt meccsel a vasárnapi fináléba kerülésért.

Sportolói szépségversenyt rendezünk a női kézilabda Európa-bajnokság bő két hete alatt. Mindegyik résztvevő válogatott egy általunk kiválasztott kézilabdázóval (pontosabban annak fotóival) vesz részt a játékban. A 16 lányt párba állítottuk, és nyolc napon át megmutattuk olvasóinknak a róluk készült fényképeket.

Önöknek mindössze annyi volt a dolguk, hogy szavaztak a csinosabbnak ítélt hölgyre. A nyolc párbajgyőztest aztán újra összesorsoltuk, majd megrendezzük az „elődöntőt” is, és úgy jutunk el a december 21-i döntőkig; az egyiket a Papp László Budapest Sportarénában vívja az Eb két legjobb együttese, a másikat az NSO honlapján a viadal két legszebb játékosa.

A mai szavazás már a döntőbe kerülésről dönt: a piros sarokban a magyar irányító Szucsánszki Zita, a kékben az ukrán átlövő Anasztaszija Pidpalova. Hogy egyenlő feltételeket biztosítsunk a még versenyben lévő szépségeknek, a mostani játékkörben csak és kizárólag sportképeket mutatunk a jelöltekről, bár lehet, hogy ezzel pont megnehezítjük olvasóink dolgát. De bárhogy is, görgessenek, gusztáljanak és szavazzanak, kit kívánnak még egyszer megcsodálni a két csinos sportolónő közül a vasárnapi döntőben?

SZUCSÁNSZKI Zita (Magyarország)

Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita
Szucsánszki Zita

 

Anasztaszija PIDPALOVA (Ukrajna)

Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova
Anasztaszija Pidpalova

 

 

 

 

SZAVAZÁS

Ki kerüljön be a döntőbe? #1

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik