SIMON JÓZSEF
2014.11.28 15:26 Frissítve: 2015.03.30 01:13

A Mocsai-csapat érmet hozott Hollandiából

A harmadik női kézilabda Európa-bajnokságon már nem Laurencz László, hanem Mocsai Lajos vezetésével vett részt a magyar csapat, amely nem üres kézzel tért haza Hollandiából 1998-ban. A december 7-én kezdődő hazai rendezésű Eb előtt tízrészes sorozatban tekintünk vissza a korábbi kontinenstornákra.

Németh Helga (jobbra) világklasszishoz méltóan játszott a hollandiai Eb-n (Fotó: Imago)

 

Amikor elindult a magyar válogatott a hollandiai tornára, azt kívántuk, bárcsak érmet hozna haza. Az óhajunk teljesült, hála az együttes óriási akaraterejének és remek taktikájának. Az új szövetségi kapitány, Mocsai Lajos is arra hivatkozott, hogy remek sportemberi tulajdonságokat villantottak fel játékosai, akik nem kézilabdáztak több hibával, mint vetélytársaik, de botlásaikat rendre bravúrokkal ellensúlyozták. Külön érdemes szólni a kapusok remekléséről, mert ők ezzel húzóemberei lettek a csapatnak. A keret hatalmas munkát végzett az Eb előtt, és elérte célját, kvalifikálta magát a következő évi vb-re. Egyúttal a szövetség elnökségének elvárását is túlteljesítette az éremszerzéssel.

A bronzmérkőzésen a csalódott osztrákokkal találkoztak a Mocsai-csapat tagjai, akiket kicsit sem érdekelt, hogy ellenfelük aranyért érkezett Hollandiába. Ezt a csalódottságot sikerült is a mieinknek előnyükre fordítani, mert a BEK-győztesekkel teletűzdelt Ausztria csak egy-egy fellángolásra volt képes. Pálinger Katalin, Kántor Anikó, Siti Beáta, Farkas Ágnes, Kökény Beatrix és Németh Helga világklasszishoz méltóan játszott, és a hajrában már hét-nyolc góllal vezetett csapatunk a legendás Gunnar Prokop által irányított Ausztria ellen.

A legfontosabb mégis az volt, amit Vanyus Attila csapatvezető, a női liga és a Győri ETO elnöke fogalmazott meg: csapatunk képes lesz az újabb bravúrra a következő vb-n és a sydneyi olimpián is, mert nagyszerű egyéniségek alkotják, akik – ha kell – alárendelik tehetségüket a csapat érdekeinek, az edző taktikai elképzeléseinek.

A döntőben a legutóbbi világ- és Európa-bajnokság aranymérkőzése, a Dánia–Norvégia összecsapás ismétlődött meg: 1997-ben és egy évvel korábban a dánok győztek, Hollandiában viszont a norvégok ünnepeltek – egyúttal megszerezték az olimpiai repülőjegyet.

1998 (HOLLANDIA)
1. Norvégia
2. Dánia
3. MAGYARORSZÁG (Farkas Andrea, Pálinger Katalin – Balogh Beatrix, Deli Rita, Farkas Ágnes, Kántor Anikó, Kökény Beatrix, Kulcsár Anita, Nagy Anikó, Németh Helga, Pádár Ildikó, Pigniczki Krisztina, Simics Judit, Siti Beáta, Takács Gabriella; szövetségi kapitány: Mocsai Lajos)
NŐI KÉZILABDA EB-HELYEZÉSEK
Ország '94 '96 '98 2000 '02 '04 '06 '08 '10 '12
Ausztria 9. 3. 4. 12. 9. 10. 10. 15.
Csehország 8. 8. 15. 12.
Dánia 1. 1. 2. 10. 1. 2. 11. 11. 4. 5.
Fehéroroszország 11. 16. 16. 12.
Franciaország 5. 3. 11. 3. 14. 5.9.
Hollandia 10. 14. 15. 8.
Horvátország 5. 6. 13. 7. 6. 9.
13.
Izland






15.15.
Lengyelország 11. 5. 8.
Litvánia 12.
Macedónia 8. 8. 12. 7.16.
Ország
'94
'96'98
2000'02
'04
'06
'08
'10
'12
Magyarország 4. 10. 3. 1. 5. 3. 5. 8. 10.3.
Montenegró
         6.1.
Németország 2. 4. 6. 9. 11. 5. 4. 4. 13.7.
Norvégia 3. 2. 1. 6. 2. 1. 1. 1. 1. 2.
Oroszország 6. 7. 9. 3. 4. 4. 2. 3. 7. 6.
Portugália 16.
Románia 10. 5. 11. 4. 7. 5. 5. 3.10.
Spanyolország 12. 13. 8. 9. 2. 11.11.
Svédország 7. 8. 15. 14. 6. 9. 2.8.
Szerbia (Jugoszlávia, ill. jogelődjei) 7.
6. 12. 14.
13. 14.4.
Szlovákia 12.
Szlovénia 10. 9. 16. 16.
Ukrajna 11. 9. 7. 2. 12. 6. 13. 10. 12. 14.
ÖSSZESÍTETT ÉREMTÁBLA
Ország arany ezüst bronz
Norvégia 5
3 1
Dánia 3 2
MAGYARORSZÁG 1 3
Montenegró
1


Oroszország 1 2
Németország 1
Spanyolország 1
Svédország
1

Ukrajna 1
Franciaország 2
Ausztria 1
Románia


1
2014.12.22 11:10:04

Női kézilabda Eb 2014 nemzetisport.hu

Kristina Kristiansen 5.5 gólpasszt adott meccsenként • Kiss Éva leszorult a kapusok dobogójáról.

2014.12.21 17:17:32

Női kézilabda Eb 2014 CSERHÁTI ZOLTÁN

A Fradi irányítója 10 gólig jutott, de az olimpiai bajnok a szünet után magára talált, és felülkerekedett.

2014.12.21 15:08:46

Női kézilabda Eb 2014 nemzetisport.hu

A félidőben még a 2012-es aranyérmes vezetett eggyel, a szünet után Bundsen kivédte az ellenfél szemét.

2014.12.21 10:49:35

Női kézilabda Eb 2014 nemzetisport.hu

Ki a jobb? Magyarok! Na jó, de melyik? Itt a döntő, benne a magyar és a szlovákiai kézis szépség különleges fotóival.

2014.12.20 11:50:53

Női kézilabda Eb 2014 nemzetisport.hu

Horvát–szlovák meccs a döntőbe kerülésért: ezt kínálja a kézi Eb legszebb játékosát kereső versenysorozatunk mai felvonása.