A világ élvonalában - bronzérmet ünnepeltünk a BS-ben

Vágólapra másolva!
2014.12.01. 14:00
null
Balogh Beatrix, Pigniczki Krisztina és Siti Eszter (balról jobbra) örül az oroszok elleni bronzmérkőzés végén (Fotó: Szabó Miklós)
Tíz évvel ezelőtt, 2004-ben rendezett először női kézilabda Eb-t Magyarország. Kiss Szilárd együttese az elődöntőben súlyos vereséget szenvedett a norvégoktól, ám a bronzmérkőzésre ezen túltette magát. A december 7-én kezdődő hazai rendezésű Eb előtt tízrészes sorozatban tekintünk vissza a korábbi kontinenstornákra.

 

Örömünnep volt a bronzmérkőzés után a Budapest Sportcsarnokban, mégsem úszott igazi boldogságban a magyar együttes, hiszen ezen a tornán az elődöntőig szinte mindenki aranyünnepre készült. Kiss Szilárd szövetségi kapitány is azt tervezte, hogy a dobogó tetejére vezeti tanítványait, akik persze a bronzérem megszerzésével is derekasan megállták a helyüket.

Beigazolódtak a mester szavai, amelyeket új posztja átvételekor mondott arról, hogy nemcsak az aranyérmet lehet nagyra értékelni. Ezért az athéni ötödik helyet – majd az Eb-bronzérmet – szintén meg kell becsülni, mert ezekkel továbbra is a világ élvonalában maradt a magyar női válogatott.

Az oroszok legyőzésekor szinte új magyar együttes lépett a budapesti közönség elé. Agresszívan, okos játékkal örvendeztette meg a szurkolókat és lepte meg ellenfelét. Ezen a találkozón játszott a legfegyelmezettebb taktikával a Kiss-csapat. Aki ott volt a csarnokban, biztosan emlékszik rá, hogy már a bemelegítés alatt roppant elszánt magyar játékosokat láthatott. Aztán az összecsapás kezdetétől szembeötlő volt, hogy a korábbinál sokkal keményebben védekezik a magyar együttes, tökéletesen koordinált volt a védőfal mozgása, ezért az ellenfél nem is talált rést rajta.

Az oroszok persze nem adták olcsón a bőrüket, többször átvették a vezetést, de a második félidő közepétől már ünnepre készülhetett a csarnok közönsége. Szerencsére a magyar lányok feldolgozták az elődöntőben a norvégoktól elszenvedett vereség okozta sokkot, és a bronzmeccsen mindenki felszabadultan, nyugodtan játszott.

Pálinger Katalin stabilitását és a gólkirálynő Radulovics Bojana fantasztikus találatait külön is ki kellett emelni. A magyar beállósok is állták a sarat a hihetetlenül harcos orosz védőfalban. Zárásaikkal jelentősen hozzájárultak a támadások eredményes befejezéséhez. Mindenki elégedetten távozhatott a BS-ből – együttesünk megérdemelte a bronzérmet.

Jegyek anői kézilabda Európa-bajnokságra awww.jegyed.hu-nkaphatók!

2004 (MAGYARORSZÁG)
1. Norvégia
2. Dánia
3. MAGYARORSZÁG (Pálinger Katalin, Sirina Irina – Balogh Beatrix, Bohus Beáta, Ferling Bernadett, Görbicz Anita, Kindl Gabriella, Kulcsár Anita, Lovász Zsuzsanna, Mehlmann Ibolya, Nagy Ivett, Pigniczki Krisztina, Radulovics Bojana, Siti Eszter, Szűcs Gabriella, Tóth Tímea; szövetségi kapitány: Kiss Szilárd)
NŐI KÉZILABDA EB-HELYEZÉSEK
Ország '94 '96 '98 2000 '02 '04 '06 '08 '10 '12
Ausztria 9. 3. 4. 12. 9. 10. 10. 15.
Csehország 8. 8. 15. 12.
Dánia 1. 1. 2. 10. 1. 2. 11. 11. 4. 5.
Fehéroroszország 11. 16. 16. 12.
Franciaország 5. 3. 11. 3. 14. 5.9.
Hollandia 10. 14. 15. 8.
Horvátország 5. 6. 13. 7. 6. 9.
13.
Izland






15.15.
Lengyelország 11. 5. 8.
Litvánia 12.
Macedónia 8. 8. 12. 7.16.
Ország
'94
'96'98
2000'02
'04
'06
'08
'10
'12
Magyarország 4. 10. 3. 1. 5. 3. 5. 8. 10.3.
Montenegró
6.1.
Németország 2. 4. 6. 9. 11. 5. 4. 4. 13.7.
Norvégia 3. 2. 1. 6. 2. 1. 1. 1. 1. 2.
Oroszország 6. 7. 9. 3. 4. 4. 2. 3. 7. 6.
Portugália 16.
Románia 10. 5. 11. 4. 7. 5. 5. 3.10.
Spanyolország 12. 13. 8. 9. 2. 11.11.
Svédország 7. 8. 15. 14. 6. 9. 2.8.
Szerbia (Jugoszlávia, ill. jogelődjei) 7.
6. 12. 14.
13. 14.4.
Szlovákia 12.
Szlovénia 10. 9. 16. 16.
Ukrajna 11. 9. 7. 2. 12. 6. 13. 10. 12. 14.
ÖSSZESÍTETT ÉREMTÁBLA
Ország arany ezüst bronz
Norvégia 5
3 1
Dánia 3 2
MAGYARORSZÁG 1 3
Montenegró
1


Oroszország 1 2
Németország 1
Spanyolország 1
Svédország
1

Ukrajna 1
Franciaország 2
Ausztria 1
Románia


1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik