Révbe ért a Ravens és a Seahawks

Vágólapra másolva!
2012.12.24. 09:11
null
A kép mindent elárul: határtalan baltimore-i boldogság, padlón a Giants (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság 16. fordulójának vasárnapi,  magyar idő szerint hétfő hajnalban befejeződő mérkőzései közül a rájátszásba jutás szempontjából a Ravens–Giants és a Seahawks–49ers mérkőzésnek volt tétje. A Seattle győzelmével továbbjutott, ahogy a Baltimore is, míg a bajnoki címvédő New York-i alakulat rájátszásába jutásának esélye jelentősen csökkent.

 

Az otthon a rájátszásért harcba szálló Baltimore Ravens remekül kezdett a New York Giants ellen, hiszen a hazaiak irányítójának, Joe Flaccónak már az első negyedben két touchdownt érő megmozdulása volt.

Előbb egy hatyardos átadással Tony Smith-t hozta játékba, aki megszerezte a vezetést a Ravensnek, majd Flacco maga tuszkolta át a labdát a célvonalon egy yardos futással.

A 14–0-s hazai kezdés alapvetően meghatározta a mérkőzést. A Giants hiába tudott még az első szünet előtt szépíteni David Wilson 14 yardos futott TD-jével, a Ravens a folytatásban uralta a meccset, annak ellenére is, hogy a játékvezetők többször a kárukra tévedtek (igaz, a vendégek sem lehettek teljesen elégedettek a „zebrákkal").

A Baltimore legendásan jó védekezésének köszönhetően a második játékrészben egyetlen pontot sem engedett a New Yorknak, miközben szerzett tízet (Justin Tucker 23 yardos mezőnygóljának és Ray Rice 27 yardos elkapásának köszönhetően), ezzel tulajdonképpen eldőlt a találkozó.

A Giants a folytatásban sem tudott igazán újítani (bár egy TD-t még szerzett Domenik Hixon révén), és végül 33–14-es vereséget szenvedett. A fiaskóhoz nagyban hozzájárult, hogy a vendégek irányítójának, Eli Manningnek nem igazán ment a játék, 150 passzolt yarddal és egy TD-átadással zárt, miközben a másik oldalon Flacco 309 yardig és két TD-passzig jutott.

A bajnoki címvédő az előző hét meccséből az ötödik vereségét szenvedte el, és már nem nyerheti meg csoportját, az NFC Keletet, ezzel pedig jelentősen csökkentek rájátszásba jutási esélyei. Szemben a Ravensszel, amely ezzel a győzelemmel már biztosan ott lesz a folytatásban.

Ugyancsak ott lesz a playoffban a Seahawks, amely hazai pályán földbe döngölte a továbbjutást már korábban kiharcoló, és ezzel talán túlontúl megnyugvó San Franciscót. A Baltimore-hoz hasonlóan 14–0-val kezdett a Seattle, és a jó kezdés ezúttal is sima győzelmet eredményezett.

Érdekes, hogy a hazaiak irányítója, Russel Wilson – aki a meccs végére, amikor már zsebben volt a találkozó, átadta a helyét Sidney Rice-nak – nem passzolt sokat, viszont annál pontosabban. Huszonegy átadásából 15 célt ért, ami ugyan csak 170 yardot eredményezett, de volt közte négy TD-átadás és egy eladott labda. A másik oldalon Colin Kapernick 36-szor passzolt, de csak 19 volt a jó átadás, ez 244 yardot hozott a konyhára, de közte csak egy TD-átadást, és neki is volt eladott labdája.

A két csapat között a legnagyobb különbség a futójáték terén mutatkozott. A San Francisco ezúttal keveset futott, és a legtöbb yardot nem a futójátékos, Frank Gore tette meg (ő 28 yardig jutott), hanem az irányító, Kapernick 31 yarddal. Ezzel szemben a másik oldalon Marshawn Lynch egymaga 111 yardot teljesített (egy futásából lett közvetlenül TD), de Wilsonnak is volt 29 yardja. A hazaiaktól ki kell még emelnünk a két TD-elkapással jeleskedő Doug Baldwint. Kellemetlen mellékzöngéje a meccsnek, hogy a vendégeknél a védő Tarell Brownnak és az elkapó Mario Manninghanek is idő előtt be kellett fejeznie az találkozót sérülés miatt.

A Seahawks 42–13-ra nyerte meg a San Francisco elleni csoportrangadót, és már biztosan ott lesz a rájátszásban.

A Clevelandet fogadó Denver már korábban továbbjutott, de a Browns 34–12 legyőzése után még arra is van esélye, hogy az AFC élén zárja az alapszakaszt. Ehhez az kell, hogy a Broncos az utolsó körben megverje a Chiefset, a Texans pedig vereséget szenvedjen a Coltstól. A szezonbeli 12. győzelmét jegyző Denverben az irányító, Peyton Manning három TD-passzt jegyzett (és 339 yardot, illetve volt egy eladott labdája is), ez egy meccsen belül 72. alkalommal fordult elő NFL-pályafutása során.

A korábbi meccsekről itt olvashat!

STATISZTIKÁK
A 16. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Drew Brees (New Orleans Saints) –Dallas Cowboys 446
A legtöbb futott yard: Jamaal Charles (Kansas City Chiefs) –Indianapolis Colts
226
A legtöbb elkapott yard: Calvin Johnson (Detroit Lions) –Atlanta Falcons 225
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 4781 Drew Brees (New Orleans Saints)
A legtöbb futott yard: 1898 Adrian Peterson (Minnesota Vikings)
A legtöbb elkapott yard: 1892 Calvin Johnson (Detroit Lions)
A legtöbb szerelés: 151 Luke Kuechly (Carolina Panthers)
A legtöbb sack: 20.5 J. J. Watt (Houston Texans)
A legtöbb interception: 8 Tim Jennings (Chicago Bears)
NFL
ALAPSZAKASZ, 16. FORDULÓ
2012. 12. 23.2:30Detroit Lions–Atlanta Falcons18–31
2012. 12. 23.19:00Green Bay Packers–Tennessee Titans55–7
2012. 12. 23.19:00Carolina Panthers–Oakland Raiders17–6
2012. 12. 23.19:00Miami Dolphins–Buffalo Bills24–10
2012. 12. 23.19:00Pittsburgh Steelers–Cincinnati Bengals10–13
2012. 12. 23.19:00Jacksonville Jaguars–New England Patriots16–23
2012. 12. 23.19:00Kansas City Chiefs–Indianapolis Colts13–20
2012. 12. 23.19:00Dallas Cowboys–New Orleans Saints31–34 – h.u.
2012. 12. 23.19:00Philadelphia Eagles–Washington Redskins20–27
2012. 12. 23.19:00Tampa Bay Buccaneers–St. Louis Rams13–28
2012. 12. 23.19:00New York Jets–San Diego Chargers17–27
2012. 12. 23.19:00Houston Texans–Minnesota Vikings6–23
2012. 12. 23.22:05Denver Broncos–Cleveland Browns34–12
2012. 12. 23.22:25Arizona Cardinals–Chicago Bears13–28
2012. 12. 23.22:25Baltimore Ravens–New York Giants33–14
2012. 12. 24.2:20Seattle Seahawks–San Francisco 49ers42–13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik