LUKÁCS DÁNIEL 2013.10.15 10:08 Frissítve: 2014.05.28 01:07

A konzervatív San Diego legyőzte az Indianapolist

Noha látványos, sokpontos meccsre számíthattunk a tengerentúli profi amerikaifutball liga (NFL) hétfő esti rangadóján, hiszen a San Diego Chargers fogadta az Indianapolis Colts alakulatát, vagyis két remekül passzoló irányító nézett egymással farkasszemet (Philip Rivers és Andrew Luck), mégis egészen konzervatív mérkőzést kaptunk, amelyben kulcsszerep jutott a védelemnek és a futójátéknak.

Rivers nem kockáztatott sokat, így is győzelemre vezette csapatát (Fotó: Reuters)

Négy, illetve három mezőnygól és egyetlen touchdown került a jegyzőkönyvbe a Chargers–Colts mérkőzés befejeztével, vagyis bizonyos szempontból mintha egy igazi klasszikus, hetvenes évekbeli rangadót láthattak volna a nézők magyar idő szerint kedd hajnalban – például egyik irányító sem jutott 300 passzolt yard közelébe, pedig a 400 is simán bennük van, idén főleg Philip Rivers (33/22, 237 yard, TD) jut rendszeresen 400 yard fölé.

 
A csapatok adatlapja
Az alapszakasz menetrendje
Az alapszakasz menetrendje – 2
A csoportok állása
Az első negyed végéig alig volt a labda a hazaiaknál, az Indianapolis pedig Adam Vinatieri mezőnygóljával a mérkőzés első drive-jából megszerezte a vezetést, majd kialakult a játéknak az a képe, amely nemcsak meghatározta a mérkőzés folyását és tempóját, de végül el is döntötte a találkozót. A Chargers védelme – amelyet John Pagano, a Colts vezetőedzőjének, Chucknak az öccse vezényel – ugyanis harmadik kísérletnél már nem hagyta élni Andrew Luckékat (30/18, 202 yard, INT), az egész meccsen összesen két ilyet sikerült megoldaniuk a 10-ből.

A támadók pedig a kiválóan működő támadó falnak köszönhetően összeállt futójátékkal (Ryan Mathews a szezon során először jutott 100 yard fölé) képesek voltak kiegyensúlyozott, hosszan elnyújtott drive-okat vezetni, kifárasztva a Colts védelmét – amelynek Jerrell Freeman agyrázkódása sem jött jól a második félidőben – és a pálya mellett tartva a támadókat.

 

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

Denver Broncos   (1401)
New England Patriots   (1268)
Green Bay Packers   (663)
Seattle Seahawks   (645)
San Francisco 49ers   (640)
New Orleans Saints   (625)
Kansas City Chiefs   (586)
más   (560)
Indianapolis Colts   (496)
Dallas Cowboys   (474)
Baltimore Ravens   (452)
Chicago Bears   (447)
Cincinnati Bengals   (426)
Detroit Lions   (407)
Összes szavazat: 9090
Szavazás kezdete: 2013. 10. 15
 

Riversék már az első félidőben összeraktak egy hat- és egy nyolcperces támadássorozatot, amelyek végén a mezőny legeredményesebb elkapója, a száz yard fölött teljesítő Keenan Allen kapott el egy 22 yardos touchdown-passzt, illetve Nick Novak rúgta a labdát a póznák közé, így, mivel a Colts ezekre csak egy újabb mezőnygóllal tudott válaszolni a félidő vége előtt, a csapatok 10–6-os Chargers-vezetéssel vonultak pihenőre.

A szünet után hasonlóan folytatódott a találkozó, a San Diego egy hat- és egy kilencperces, mezőnygólban végződő támadásokkal dominálta a játékot, és noha az Indianapolis még a negyedik negyed közepén egy labdabirtoklásnyi távolságban tudta tartani a házigazdákat egy hárompontosnak köszönhetően (16–9), a mérkőzés utolsó két labdabirtoklásából már nem tudott pontokat csinálni, így Novak egy újabb mezőnygóllal állította be a végeredményt két perccel a vége előtt.

Az Indianapolis Colts számára pozitívum, hogy a veterán wide receiver, Reggie Wayne a negyedik negyedben elkapta karrierje 1000. és 1001. passzát is az NFL-ben, így a kilencedik ember lett, aki túllépte az ezres határt, sőt a pontosan 1000 elkapás után visszavonuló Hines Wardot már meg is előzte. (A listát Jerry Rice vezeti 1549 elkapással, az aktív játékosok közül még Tony Gonzalez van rajta, ő viszont a második 1275-tel, ami egyébként egészen elképesztő azt figyelembe véve, hogy tight endről van szó, de jelenleg ebbe az irányba fejlődik a futball.)

San Diego Chargers–Indianapolis Colts 19–9

A San Diego 3/3-as győzelem/vereség mutatójával a harmadik az egyelőre hibátlan Kansas City és Denver mögött az AFC Westben, míg az Indianapolis 4/2-vel vezeti az AFC Southot a Tennessee előtt.

STATISZTIKÁK
A 6. FORDULÓ LEGJEI  
A legtöbb passzolt yard:
Joe Flacco (Baltimore) –Green Bay
342
A legtöbb futott yard: Arian Foster (Houston)
–St. Louis
141
A legtöbb elkapott yard: Justin Blackmon (Jacksonville)
–Denver
190
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 2179 Peyton Manning (Denver)
A legtöbb futott yard: 630
LeSean McCoy (Philadelphia)
A legtöbb elkapott yard: 593 Jimmy Graham (New Orleans)
A legtöbb szerelés: 66
Kiko Alonso (Buffalo)
A legtöbb sack: 9.5 Robert Mathis (Indianapolis), Justin Houston (Kansas City)
A legtöbb interception: 4 Aqib Talib (New England), Kiko Alonso (Buffalo), Alterraun Verner (Tennessee), DeAndre Levy (Detroit)
NFL 2013, ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ
2013.10.11 2:25 Chicago Bears–New York Giants 27–21
2013.10.13 19:00 Buffalo Bills–Cincinnati Bengals 24–27 – h.u.
2013.10.13 19:00 Cleveland Browns–Detroit Lions 17–31
2013.10.13 19:00 Kansas City Chiefs–Oakland Raiders 24–7
2013.10.13 19:00 Minnesota Vikings–Carolina Panthers 10–35
2013.10.13 19:00 Tampa Bay Buccaneers–Philadelphia Eagles 20–31
2013.10.13 19:00 Baltimore Ravens–Green Bay Packers 17–19
2013.10.13 19:00 Houston Texans–St. Louis Rams 13–38
2013.10.13 19:00 New York Jets–Pittsburgh Steelers 6–19
2013.10.13 22:05 Denver Broncos–Jacksonville Jaguars 35–19
2013.10.13 22:05 Seattle Seahawks–Tennessee Titans 20–13
2013.10.13 22:25 New England Patriots–New Orleans Saints 30–27
2013.10.13 22:25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals 32–20
2013.10.14 2:30 Dallas Cowboys–Washington Redskins 31–16
2013.10.15 2:30 San Diego Chargers–Indianapolis Colts 19–9
Szabadnapos: Atlanta Falcons, Miami Dolphins

 

2022.11.22 08:16:34

NFL nemzetisport.hu

A San Franciscói alakulat zsinórban a harmadik győzelmét aratta.

2014.01.28 01:55:36

NFL nemzetisport.hu

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga bajnokai az 1966-os szezon óta.

2017.10.26 11:16:13

NFL nemzetisport.hu

A Steelers újonc tehetsége hamar bizonyította, nem most jött le a falvédőről.

2017.10.18 15:21:48

NFL nemzetisport.hu

A bűvészfellépéseivel híressé váló Dorenbos nyílt szívműtéten esett át, amiről képeket is közölt.