NFL: a Lions és a Jets is bemutatta az új szerelését

S. B.S. B.
2024.04.19. 11:23
Rendhagyó szettet mutatott be a Lions (Fotó: Getty Images)
A napokban az NFL-ben szereplő New York Jets és a Detroit Lions egyaránt lerántotta a leplet az új mezéről és sisakjáról, amit a következő idénytől már használnak is.

Először a New York-iak mutatták be az új szerelésüket és vele együtt az új logójukat is. 

A mez, a sisak és a logó is a Jets hivatalos bejelentése szerint az 1979 és 1998 között használt dizájnjuk újragondolásából és modernizálásából jött létre. 

Az „örökség” névre hallgató kollekció az új logón felül leginkább abban tér el a tavalyi változattól, hogy a nadrág oldalán és a mez ujján is a hetvenes éveket idéző csíkozást használtak. 

A hazai és vendég mezüket tekintve a Lions új kollekciójánál sem tapasztalhatunk hatalmas változást, de az alternatív szettjük már most rengeteg port kavart. 

A harmadik összeállításban ugyanis a már önmagában meglepő fekete mez mellé egy rendhagyó kék színű sisak társul. 

A detroiti gárda a honlapján szintén említést tett róla, hogy az ötlet a csapat egyik régi, kilencvenes évekbeli szerelését veszi alapul, amit a jelenlegi gondolkodásmódjuk alapján formáltak át. 

 

 

Legfrissebb hírek

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
2026.09.25. 16:15

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
2026.09.25. 07:47

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
2026.09.24. 10:28

Amerikából jöttem: siratjuk a Chargerst, ünnepeljük a Chiefst, Caleb Williams meg...

Amerikai sportok
2026.09.23. 20:24

Adam Vinatieri az Alpokban döntött rekordot – videó

Amerikai sportok
2026.09.23. 09:25

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
2026.09.22. 15:45

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
2026.09.22. 07:50

Hosszabbítás után maradt veretlen a Chiefs; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
2026.09.21. 06:19