NFL: Brady neki adta volna az MVP-címet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.06. 17:02
null
Goodell és Brady a díjátadón (Fotó: si.com)
Mint ismert, a magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett LI. Super Bowl legértékesebb játékosa a New England Patriots irányítója, Tom Brady lett. Az immár ötszörös győztes sztár elmondta: szerinte csapattársa, James White érdemelte volna meg az elismerést.

Különös pikantériája volt a Super Bowlt követő díjátadónak: a Bradyt korábban négy mérkőzésre eltiltó NFL-komisszár, Roger Goodell adhatta át a legértékesebb játékosnak járó trófeát a döntő után.

Azonban azoknak, akik kínos, feszült pillanatokra számítottak, csalódniuk kellett – az 57 esztendős sportvezető és az immár négyszeres Super Bowl MVP különösebb probléma nélkül, mosolyogva esett át a kötelező körökön. Ezt követően az irányító elmondta, szerinte a kiváló teljesítményt nyújtó futó, James White érdemelte volna meg az MVP-címet.

„Ő a legjobb csapattárs, nagyon büszke vagyok rá és arra, amit elért. Olyan, mintha a legidősebb fiam lenne: mindent jól csinál, képtelenség rá megharagudni” – áradozott csapattársáról Brady.

A kétszeres alapszakasz MVP 466 passzolt yardja új SB-rekord, csakúgy, mint White 14 elkapása és 20 szerzett pontja.

SUPER BOWL LI

Atlanta Falcons (13–5)–New England Patriots (16–2) 28–34 (0–0, 21–3, 7–6, 0–19, 0–6) – hosszabbítás után

A SUPER BOWL TUDÓSÍTÁSA PERCRŐL PERCRE, MECCS UTÁNI NYILATKOZATOK – MINDEN AZ 51. NAGYDÖNTŐRŐL!

NFL 2016, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2017. 1. 7–8.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Miami Dolphins (6.) 30–12
Houston Texans (4.)–Oakland Raiders (5.) 27–14
NFC
Seattle Seahawks (3.)–Detroit Lions (6.) 26–6
Green Bay Packers (4.)–New York Giants (5.) 38–13
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2017. 1. 14–16.)
AFC
New England Patriots (1.)–Houston Texans (4.)
34–16
Kansas City Chiefs (2.)–Pittsburgh Steelers (3.)
16–18
NFC
Dallas Cowboys (1.)–Green Bay Packers (4.) 31–34
Atlanta Falcons (2.)–Seattle Seahawks (3.) 36–20
KONFERENCIADÖNTŐK (2017. 1. 22–23.)
AFC
New England Patriots (1.)–Pittsburgh Steelers (3.) 36–17
NFC
Atlanta Falcons (2.)–Green Bay Packers (4.) 44–21
SUPER BOWL 51 (2017. 2. 6.)
Atlanta Falcons (2.)–New England Patriots (1.) 28–34 – h. u.
*NRG Stadium (Houston, Texas)

 

 

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: az ezüstérmes McDavid lett az MVP a férfi jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 18:58

A Patset leigázta, de hová helyeznénk a Seahawkst a Super Bowl-győztesek között?

Amerikai sportok
2026.02.14. 10:48

Rekordok, hivatalos esküvő és dollármilliókat besöprő fogadó a Super Bowlon

Amerikai sportok
2026.02.10. 16:25

Filmbe illő amerikai sztori: így lett bukott tehetségből Super Bowl-győztes kezdőirányító Sam Darnold – portré

Amerikai sportok
2026.02.10. 10:48

Videó: Lady Gaga és Ricky Martin is feltűnt – ilyen volt a Super Bowl félidei koncertje

Amerikai sportok
2026.02.09. 05:25

Szembejött a valóság a Patriotsszal: másodszor nyert Super Bowlt a Seahawks

Amerikai sportok
2026.02.09. 04:26

A bukott Jets-irányító felül az NFL trónjára vagy történelmet ír a Patriots edzője? – Bencsics Márkkal beszélgettünk a Super Bowl előtt

Amerikai sportok
2026.02.08. 14:43

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.02.08. 12:11
Ezek is érdekelhetik